Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Népviseletek a Hajdúságtól a Délalfőldig

 

 

A viselet

(Részletek; A Magyarság Néprajza c. kötetből, Viselet, írta; Györffy István, 381-435. o-ig)

A népviselet mivolta

Népviseleten szorosan véve azt a viseletet értjük, amelynek anyagát a nép maga termeli s a ruhát ebből az anyagból maga készíti. A népviselet egyes vidékek szerint változik, de itt aztán szigorúan egyforma és kötelező. Tágabb értelemben, népviseletnek szoktuk mondani azta a viseletet is, melynek anyagát nem a nép keze munkája szolgáltatja, sőt magát a ruhát sem a nép, hanem a belőle kiemelkedő kismesterember készíti, a nép ízlése szerint, hagyományos formára.

Az úri osztály nem ragszkodik a hagyományos formákhoz, hanem ruházatát módjához és a divathoz képest gyakran, mondhatnánk évente változtatja; a köznép nehezen előállítható ruhadarabjai hosszú időre, sokszor egy életre szólnak és emberöltőnként újulnak meg , éppen ezért a divat változásainak kevésbé vannak alávetve és a hagyományos formát jobban megőrzik. Nyugat-Európában szorosan vett népviselet nincs s a nép a történeti korok levetett úri viseletében jár. Mi még abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az ősi , egyes darabjaiban történelem előtti korok ruhaformái is itt élnek közöttünk.... Természetes, hogy a helyi izlés is alakítja a népviseletet s egy-egy feltűnni vágyó merész egyén újítása nem ritkán elismerésre talál, hamar divattá válik és rövidebb-hosszabb időre megrögződik.... Az úri osztály viseletét egyedül a divat befolyásolja. A nép viseletét a múltban gyakran hatósági intézkedések is. Ezek leginkább arra irányultak, hogy a nép ne öltözködjék a felsőbb társadalmi osztály módjára, más essetben pedig gazdasági okokkal indokolták a tiltlmat, tudniillik a népetr vissza akarták tartani a szertelen költekezéstől. Gyakran pedig az egyház tilalmazta az általa erkölcstelennek vagy illetlennek minősített ruhákat.... Népünk más-más ruhában járt télen és nyáron, ünnepnapokon vagy hétköznapon. Népviseletünk mindkét nemnél az életkor szerint is változatos. A születés, járni tudás , iskolaköteles-, serdült-kor, házasság, öregkor mind egy-egy állomás az egyén öltözeteinek sorában. Az öltözködésben társadalmi különbségek egy ugyanazon falu népénél is vannak. A szegényebb néposztály - mivel nincs módjában a ruhát újítani, vagy pedig a jobbmódúaktól reámaradt nem divatos, megúnt, levetett ruhákban kénytelen járni - tovább őrzi a régi viseletet, mint a gazdagabb, falubelije. A hagyományos népviselet legjobban megmarad a pásztor embernél, aki a falusi társadalomtól kiszakadva él.... A magyar viselet, mint az előbb elmondottakból következik, két jól megkülönböztethető rétegre oszlik; az úri viseletre, melyet nemesi-,nemzeti-, vagy magyar-viseletnek szoktak nevezni és az alsó társadalmi osztály viseletére, melyet paraszt-, jobbágy-, vagy általánosabban népviseletnek mondanak. Kétségtelen, hogy a két társadalmi réteg viseletét eredetbeli rokonság is fűzi egymáshoz, mégis a hagyományőrző társadalmi réteg; a nép viseletét ősibbnek kell tartanunk, mint az úri osztály újításokkal, idegen hatásoknak jobban kitett ruházkodását....

Fejezetünk célja azokat az ősi, hagyományos népi ruhadarabokat bemutatni és leírni, amelyeket a volt jobbágyság, továbbá a belőle jogok tekintetében kiemelkedett, de hasonló színvonalon élő kurta-, vagy bocskoros nemesség viselt; ezek a ruhadarabok a mai nemzedéknél már csak romjaiban élnek....

A régi magyar ruhaviselet

 A honfoglalás előtti magyarság ruhaformái s részben ruhaanyagai is, a magasabb életszínvonalon élő bolgár-törökökkel való érintkezés folytán, lényegesen megszaporodtak. Ebben a korban már ismerték a kender-, gyapjú s talán a cslánszövetet, sőt a bársonyt is, mely utóbbi eredetileg selymet jelentett.

Ebből a korból már számos bolgár-török ruhanév maradt ránk, melyek nagyobb része csak népi ruhadarabot jelöl.

 

Minden okunk megvan tehát annak feltevésére, hogy a jómódú, mozgékony honfoglaló magyarság gazdag ruhatárral érkezett mai hazájába.

Természetes, hogy az itt talált vagy a később beköltözött népek ruhaféléi sem tűntek el teljesen, és egy ezredév alatt mi is sokat átvehettünk szomszédainktól. Mégis a magyar népviseletet tárgyi nűveltségünk egyik legsajátosabb emlékének kell tekintenünk. Az a tény, hogy viseletünk nyugat felé élesen elhatárolódik ma is és inkább a délorosszal tart rokonságot, keleti eredete mellett bizonyít....

Népi ruhadarabjainkat anyaguk szerint osztályozzuk. Ősinek csak azokat vesszük, melyeknek az anyagát is maga a nép állította elő, tehát a vászon, szűr és bőrruhákat.

Azokaz a ruhadarabokat, melyek gyári anyagból készülnek, tehát a népnél csak újabban honosultak meg, csak abban az esetben méltatjuk figyelemre, ha szabásuk még ősi....

A fejrevaló

 A lányokéval szemben az asszonyok hajának a néphit ősidők óta varázserőt tulajdonít, ezért az asszonyoknak a néphit alapján fedetlen fővel mutatkozni nem illik....

Vahot Imre 1846-ban a muzslai (Esztergom m.) népviseletről egyebek között azt írja, hogy "fejkötő nélkül éjszakán kívül soha nincsen egy asszony is, ebben helyezik becsületjöket s ha valakinek fejkötője leesőfélben van, e közmondásssal figyelmeztetik egymást; leesik kendnek a becsülete!"...

A főkötőre tehát - mint fontos ruhadarabra - az asszonyok nagy gondot fordítottak s ennek folytán legdíszesebb ruhadarabjukká lett.

 

Hazánkban a főkötők az egyszerű fehér vászonlepeltől az aranycsipkés főkötőig... nagy változatosságban találhatók....

Az asszonyi fejrevalók legősibb és legegyszerűbb formái a hosszúkás-négyszög, vagy a négyzetalakú kisebb-nagyobb leplek, melyeket összehajtva, vagy összehajtás nélül borítanak vagy kötnek a fejre....

Az asszonyok... hézköznapi fejrevalója a kendő, mely négyzetalakú és átlós irányba összehajtva kötik a fejre. Régen országszerte fehér vászonból vagy gyolcsból készült és sok helyen, mint a gyász jelét ma is ilyet viselnek. A fejkendő kötésének módja életkor, vidék, alkalom, a kendő anyaga stb. szerint változik.

A megfésült és összecsavart haj összetartására szolgálnak az úgynevezett kontyok vagy főkötők. Legegyszerűbb formái vászonból és gyolcsból alakított, vagy fonalból kötött csipke zacskók, keleti székely szóval élve csepeszek és a fakéregből, vagy kéregpapírból csinált és színes kelmével bevont tokok, melyeket a nép ma közös szóval főkötőnek nevez. A név elárulja, hogy mindegyiknek a megköthető lepel volt az őse, amit a főkötőről hátul lecsüngő pántlika - az egykori kötőmadzag maradványa is bizonyít....

                                         HAJDÚSÁGI NÉPVISELET  


Debreceni viselet

Cifraszűr

 

Kossuth-kalap

Kisbunda

 Suba

 
 
 
 

 


MATYÓ NÉPVISELET

 

 

Nagyított méret (klikk a bezáráshoz)

  

A korábbi szakirodalomban a Mezőkövesddel szomszédos Szentistván és Tard öltözetét is általában matyónak minősítették, mi azonban csak Mezőkövesd öltözetét tartjuk matyónak.(Gy. I.) – A férfiviselet régies formája az alföldi, ill. országos parasztviseletnek felelt meg, így a körhaj körfésűvel, amit még e század elején meg lehetett találni, a kunsüveg viselésének emléke, a rövid derekú, borjúszájú ingek T kivágással, melyeket az emlékezés szerint tüszővel viseltek, a szárközepéig érő vászongatya, a szűr cifra és egyszerűbb változataiban, a gazdáknál a „bunda” néven; ezek mellett a ködmönnek, szűrkankónak jóformán csak az emléke maradt fenn. A köztudatban ismert matyó viselet kialakulásakor, a múlt század második felében, főleg a végén már gyolcs és posztó öltözetdarabokat is viseltek. Gyolcsból vállfoltos, galléros, bekötős ing lett a divat. Az ünneplő példányoknak olyan szertelenül bő és hosszú lett az ujja, mint sehol az országban, 30–40 cm széles pamutos vagy szűcsselymes hímzés került a végükre széles, horgolt csipkével. (Ez a horgolt csipke olyan tömör és vastag volt, hogy verekedéskor megcsavarintva a kézfejen túl érő ingujjat, ütő fegyverként használhatták a legények.) Nyakkendőjük már készre formált, csokorra kötött, rózsás vagy fekete selyem rojtos széllel, amelyet nyakban kapoccsal csuknak. A mezőkövesdi matyó népviselet virágkorában is megmaradt a vászongatya ünneplőnek a gazdák közt, mellette az igen bő szárú gyolcsgatya a városházi elöljárók és a jómódú legények ünnepi díszöltözete lett. A téli felsőgatya mellett a nadrágviselet bejöttével fekete posztó ellenzős csizmanadrág terjedt el. Szinte csak egy emberöltőig voltak divatban a világoskék alapú, cifrán zsinórozott rövid menték, a vörös alapon ugyancsak cifrán zsinórozott pruszlikok mellett. Helyükbe lehajtott gallérú, gombokkal és zsinórozással kihányt fekete posztó mellények jöttek, hűvös időben a rokk nevű kabátfélét terítették a vállra panyókásan.

 

 

A több mint 120 éves múltra visszatekintő National Geographic magazinban jelent meg a fotó, 1932-ben. Az ún. matyó kalapot csúcsos kalapnak is nevezik. Nem fejméretre készítik, hanem a fejtetőn hordják.

 A kötény későn jött divatba surc néven, de annál jobban felkapták, hímzéssel, aranycsipkével, rojtokkal megrakott változatait viselték gatyához is, nadrághoz is. A kötény elejébe tűzték a legények a horgolt szélű fehér zsebkendőket, a vőlegények a nagy selyem jegykendőt. A mezőkövesdi matyó népviselet fénykorában a „vágányos”, hosszában mélyen beütött kalap járta, csak későn tűnt fel a csúcsos kis kalap. A „vágányos” kalap mindkét oldalához tollat vagy bokrétát tűztek a legények, tollat jobboldalra, a rozmaringos bokrétát balra is, jobbra is. Ebben a korban bocskort csak a tarlón viseltek, csizmaviselés volt az általános, a szegényeknél bakancs járta. – A lányok hajukat befonva, leeresztve hordták, az asszonyok kontyba tekerték a fejtetőn és tok nevű csúcsos főkötőfélét tettek rá. Ezt kezdetben szalmából fonták, később kartonpapírból ragasztották és kásmírral vonták be, formája egyre kisebb és egyre hegyesebb lett.

           

Mivel épp csak a kontyot takarta, alatta zsebkendőnek nevezett kiskendővel kötötték át a hajat. A toknak volt egy ünnepi változata, a fékető vagy régiesen suta. E tok elejéhez hat- vagy nyolcszögű kartonlapot rögzítettek, bevonták selyemszalagokkal, feldíszítették művirágcsokrokkal, aljára felkerült a párta, továbbá a vőlegény bokrétájából virágok és azok a kis csokrok, amelyeket a főkötő gazdája kislánykorában mint gyermekhalottvivő kapott. Ez volt az új asszonyok ünnep délutáni és lakodalmi dísze. A sima tok fölé egyébként különböző módon megkötött fejkendők kerültek. Egyik sajátos változatuk a csavarítós kendő, amellyel leszorították a fejelőt és a hátul megtekert kendővégeket elöl, a tok előtt kötötték össze.

Korábbi változatai rojt nélküliek voltak, a későbbieken elhatalmasodott a gyapjúrojt. A másik, ünnepélyesebb kendőkötés volt a sátoros forma. Ehhez a tokra illő és a tok által feltartott kartonvázat készítettek, amelyen bármilyen kendő, áll alatt megkötve, sátoros állást kapott. Utóbb egyes kendők is kaphattak egyedi merevítő sátoros bélést, elöl az összecsomózást rögzítették és kirojtozták – ez lett a szakállas kendő. A sokféle anyagú és színű kendő mellett még szinte napjainkban is látható egy-egy fehér fejkendő. Ezt Szent Anna kendőjének nevezik és viselője a szent tiszteletének jeléül hordja öreg korában is. – A matyó nők legsajátosabb öltözetdarabja az ing, mely igen változatos alakuláson ment át, míg maga ujjassá (blúzzá) nem lett – eltérően minden többi viselettől, ahol az ujjasok bejöttével az ing alsóruhává szorult vissza. Nem volt a viseletnek olyan alakulása, amely az inget fölöslegesnek tartotta volna, ez az igény még az utolsó szakaszban is kifejeződött a vendégujjak használatában. Általános volt a hosszú vászoning, bevarrott rövid gyolcs ujjakkal és az ünnepen efelett viselt mellévarrott ujju gyolcs röviding. A rövidinget viselték köznap is vászonderékkal, hozzá a vászonpendelyt. E századra a hosszú ing az öregeké maradt. A változások a rövid ingeken mentek végbe. Ujjuk anyagát már a múlt század nyolcvanas éveitől átcserélték előbb vékony áttetsző gyári „tintok”-ra, amit vörössel béleltek, azután fehér alapú rózsás atlaszra. A tintokujjakat még kerekre tömték, az atlaszujjakat már lerakták, kartonpapírral merevítették és felöltés után feltörték, feltolták tarajossá. Több csipkesorból készült fodrát kutyának nevezett csokros ingujjszorítóval fogták le. Az ingujj kelméje gyors egymásutánban változott, míg megállapodott a kásmírnál. Eddig nagy vállkendővel hordták, amit úgy kötöttek fel, hogy csak az ingujjak voltak láthatók. Ekkor gyors változás következett be: a vállkendő egyszerre nélkülözhető lett azáltal, hogy az ingnek nemcsak ujjait, hanem derekát is gyári kelméből, atlaszból, kásmírból készítették. Ez lett a fellökő nevű nyári ujjas, mely mellé télire hosszú ujjú, lityának nevezett változatok sora csatlakozott. A felsőtesten a sokféle vállkendőn kívül különböző borítású bélelt ujjasok szolgáltak téli öltözetül, valamint a kuzsunak nevezett ködmön. Ismerték korábban a posztóborítású mentét. A mezőkövesdi matyó népviselet szoknyája – noha az öltözet a régi stílusból átváltott az újba – megmaradt hosszúnak, és nem került alá sok alsószoknya. A parasztos stílusjelleget itt az egy vagy két alsószoknya rövid fodrának bősége adta, mely meghaladhatta a 60 métert is. Az apró ráncokba szedett, rendesen pruszlikos szoknyának ezt adta meg a bokában bővülő, harangalakú tartást. Amint a századfordulótól csökkent a fodor bősége, maga a szoknya alja kapott egyre több szőrszalag rátétet, ami kitartotta. Végül kemény spárgát húztak a szoknya szélébe, hogy jobban elálljon. – Többféle kötényt ismertek: a korábbi díszkötény neve bőkötő, három vagy négy szél fényes fekete klottból, festőből, kreppből, gallérba szedve, sűrűn ráncolva. Szegőcsipkéje túlnyúlik a szoknyán is, maga a kötény olyan bő, hogy szinte elfedi a szoknyát. Alján körül rózsaszín, sötétkék, sárga, fekete kásmir sávon gazdag ezüst, arany zsinórozás fut végig. A fehér vászonkötényt munkában használták. Ezeken túl ismeretes a híressé vált surc – keskeny egy szél kötény –, melynek ünnepi példányait hímzéssel, arany és ezüst csipkével, rojttal gazdagon elborították. – Papucsot már régen is viseltek, az idősebbek feketét, a fiatalok kivarrott sárgát. Télire fekete magas sarkú csizmát hordtak, ez is cifra volt. – A múlt század ötvenes éveiből eredő ábrázolások a matyókat még igen egyszerűnek mutatják. Az asszonyokon pendely, ing, vállkendő és kötény van, fejükön kendő. Viszonylag rövid idő alatt formálták ki a legcifrább, mással össze nem téveszthető öltözetüket: a csúcsos fejrevalót, a szűk, testhez simuló felső öltözetdarabokat, a széles vállat – vagy a bő ingujjal, vagy a vastag rojtos kendővel –, a bokánál kiszélesedő hosszú szoknyát, előtte bő kötővel vagy a keskeny surccal. Irod. Györffy István: Matyó népviselet (Bp., 1956).

 

  

 

Jászsági népviselet

mezőtúri ködmön

 A jászsági nép viselete, mely a 19. sz. közepén virágzott. A férfiviselet régiesebb a többi alföldinél, a hosszú szoknyás női viselet hasonló az alföldi mezővárosokéhoz, egyes parasztos vonásaiban viszont a palócokéhoz. A Jászság egyik legjelentősebb szűcsközpontunk, ez viseletében is megmutatkozik. – A férfiak zsírozott, gyakran vállig érő hajat viseltek és széles karimájú fekete pörge kalapot vagy alacsony süveget, vagy fehér báránybőr sapkát. A vászon gatya egy-egy szára 1–2 szélből állt, fél lábszárig ért. Hozzá T-szabású, rövid derekú vászon  inget hordtak. A gyolcs ünnepi bőgatya egy-egy szára 2–3 szél, bokáig ért, rojtos volt. Ehhez borjúszájú gyolcsing illett. Télen két gatyát vettek fel, térd alatt összekötötték a gatyaszárat. Világoskék posztómellényt viseltek gatyához is és négyzet alakú vagy hosszúkás fekete nyakravalót. A gazdagok ünneplője posztóruha volt, sötétkék vagy fekete, sujtása kék. Ellenzős nadrághoz álló nyakú dolmányt és lakodalmakba rókaprémes mentét is felvettek, nagy ezüst- vagy más fémgombokkal. Ehhez kézelős, bő ujjú gyolcsinget hordtak. Fehér ködmönük is volt csípőig érő, fekete prémmel, kevés zöld hímzéssel. Általános, templomi viselet is a suba „irhátlan, törött bőrből”, 15 vagy 20-nál is több fehér bőrből varrták, fekete egész báránybőr gallérral. Több színű, később csak zöld selyemmel hímezték. Fehér és fekete szűrt is viseltek. Jellegzetes lábbelijük a puha szárú, oldalt varrott, fordított-varrott talpú fekete vagy sárgás marhabőr csizma csizmadia volt, kettős ívű szártetővel, bottal, kis sarkantyúval. – A lányok színes szalagokba fonták hajukat, a végére piros csokrot kötöttek. Az asszonyok középen elválasztották és kétoldalt ívelten előrenyomták hajukat, hogy kétoldalt kilátszott a fejfedő alól. Fonatukat tarkó fölött kontyba tűzték lúdtollal vagy kontyfával. A lányok alföldi típusú  pártát viseltek. Az asszonyok hátul a kontyukra bársonyból szabott  főkötőt kötöttek, melyet arany vagy ezüst csipke és hátul saját anyagából lapos szalagcsokor díszített. A fej elülső felét széles pánt borította, arany vagy ezüst csipkéből. Az új menyecskék más típusú fejkötőjén elöl művirág koszorú is volt, és fölé hosszúkás, hátul lelógó, fehér csipkefátylat vettek, hátul felcsavarva a fejkötőre, vagy nyakon piros szalaggal lazán átkötve. Idős asszonyok áll alatt megkötött tiszta fehér vagy fekete kendőt hordtak. Az alsótesti ruha hétköznapra vászonból, ünnepre gyolcsból készült. Az ingváll mellévarrott ujja bő, hosszú, fodros volt, és könyöktájt kötötték meg bodrosan. A féllábszárig érő egyenes  3 szélből készült, korccal összehúzós. Köznap egy színes, ünnepen 4–5 fehér, keményített alsószoknyát viseltek. A jellegzetes ünnepi felsőszoknya virágmintás selyemből vagy taftból, 8 szélből készült; apró nyitott ráncokkal, bokáig érő. A többnyire bő, ráncolt kötény, a kecele a szoknyánál kb. egy arasszal rövidebb, csipkével szegett; ingvállhoz fekete, kék vagy fehér, ünnepen elöl megkötött piros szalaggal. A pruszlik világoskék, zöld stb. színű bársony vagy taft, rövid, fodros, arany vagy ezüst sujtással. Nagy, színes, selyem vállkendővel viselték. Erősen polgárias formában megjelent az → ujjas is: jellegzetes a szoknyával azonos selyemből varrt, testhez álló, erősen karcsúsított, kívül viselt aljú, gyöngyökkel díszített. Mély, kerek nyakkivágású ujjasok alá vállkendőket viseltek. Ujjashoz fekete vagy vele azonos anyagú kötényt vettek fel. Télen az asszonyok is viseltek rókaprémes mentét. Mély, kerek nyakkivágású, rövid, fehér ködmönük zölddel, barna ködmönük feketével hímzett. A csípőig érő kisbunda jellegzetes és egyben legnyugatibb alföldi elterjedési területe a Jászság. A ritkább női 12–15 bőrből való, a férfiakéhoz hasonló vagy barna, kerek gallérú, rövidebb. Jellegzetes lábbeli a férfiakéhoz hasonló, de gyakran piros kordovánból varrt, csörgős sarkú csizma, a harisnya-cipő mellett. – Irod. Erdész Sándor: A jászdózsai népviselet (Jászkunság, 1956); Kresz Mária: Magyar parasztviselet 1820–1867 (Bp., 1956).

 

 

   Mente és suba 1854

                      Mente

 

Délalföldi viselet


Dél-alföldi viselet darabjai:
vizitke nyakfodorral, kötény nehézselyembol, szoknya vászonból, 3 db alsószoknya, keszkeno
 


   
 

Székelyföldi viselet


Székelyföldi viselet darabjai:
női paraszting vászonból, csipkés tászli a nyakra, a mellény, szoknya és kötény szott anyagból. A kötény fehér vászonból is készülhet. 1 db székelyföldi alsószoknya.
 


 
 

 

Széki népviselet

Mezőségi viselet


Mezőségi viselet darabjai:
női mezőségi ing vászonból, kötényruha aprómintás vászonból, kötény mintás vászonból, 1 db alsószoknya
 


 

 

   

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

link

(Margaréta, 2008.12.31 14:00)

www.kankalinhmv.tvn.hu

Viseletek

(Virág, 2008.12.31 13:58)

Hasznos és érdekes írás!