Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szászcsávási zenekar

2009.01.18

 

9 perces video

http://video.google.com/videosearch?hl=hu&q=sz%C3%A1szcs%C3%A1v%C3%A1si+zenekar&um=1&ie=UTF-8&sa=X&oi=video_result_group&resnum=4&ct=title#

http://www.youtube.com/watch?v=IAtnxIRZqhk

http://www.youtube.com/watch?v=Dcc7DSdHf_w&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=UcE3jR_fFMk&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=PEXhwcnJrWI&feature=related

 

 Szászcsávási zenekar

Balról jobbra: Mezei "Bendős" Ferenc, Csányi Sándor "Cilika", Mezei Levente "Leves", Lunka Erzsi "Ikola", Jámbor István "Dumnezu", Jámbor Ferenc "Tocsila", Csányi Mátyás "Mutis", Mezei Ferenc "Csángáló"

"Tudni kell nekünk minden nótát, hisz járjuk a megannyi szomszéd falut is, s itt ennek a nótáját, ott meg amannak a nótáját kell tudni, nincs mese, el kell húzni mindenkinek a kedvencét, akár csak egyvalakié is az."

Mezei Ferenc, becenevén Csángáló

A Szászcsávási Zenekar magja a "Dumnezu" ragadványnevű Jámbor István prímás; testvére, Csányi Mátyás "Mutis" bőgős; és sógoruk, Mezei Ferenc "Csángáló", a kontrás által alkotott együttes. 1967 óta játszanak rendszeresen együtt. Őket egészítik ki a fiatalabbak: Csángáló unokatestvére, Mezei Levente "Leves" prímás; Jámbor István és Csányi Mátyás öccse, Csányi Sándor "Cilika" prímás; és Csángáló fia, a Zenekar fellépésein általában kontrán hallható, odahaza azonban saját zenekarral rendelkező prímás, Jámbor Ferenc "Tocsila". Fő hangszerükön kívül valamennyien jól játszanak a többi hangszeren is, és általában kiváló táncosok. A Szászcsávási Zenekar azt a hagyományos erdélyi vonós tánczenét játssza, ami egy nemzedékkel ezelőtt még Erdély-szerte virágzott, és amit mára teljesen kiszorított a rádióból hallott slágerzene.
Habár nevében szász a zenekar faluja, szászok már régóta nem élnek ott, csak magyarok és cigányok, akik nemhogy jól megvannak egymással, hanem a különválás vagy a különzenélés elképzelhetetlen számukra. S jóllehet szászok már nem laknak e piciny faluban, hagyományaik, zenéjük, csakúgy mint a többi erdélyi népcsoporté, többek között a románoké és zsidóké is máig megtalálható a szászcsávási banda gazdag repertoárján.
A Zenekar tagjai odahaza csak kivételes esetben muzsikálnak abban a felállásban, ahogy CD-iken vagy külföldi fellépéseiken szerepelnek. A négy prímásnak saját zenekara van, amelyben egyedüliként játszanak vonós hangszeren: a többiek gitáron, basszusgitáron, dobon, elektromos orgonán, szaxofonon. A helybeli magyar fiatalok ezt az összeállítást igénylik a zenészek fő megélhetési forrását jelentő esküvőkben, hiszen ez tudja megfelelően interpretálni a 80-as évek végének magyarországi slágereit.
A mai szászcsávási zenészek két régi kiemelkedő zenészdinasztia leszármazottai. A Szászcsávási Zenekar több szempontból is kiemelkedik a még létező, hagyományos zenét játszó zenekarok közül. A zenészek viszonylag fiatalok: a 6 zenész legidősebbike 52, legfiatalabbika 33 éves. Rendszeresen és folyamatosan zenélnek: szinte minden hétvégén lakodalom, közben egy-egy alkalmi muzsikálás, ha másért nem, hát saját örömükre. A szászcsávási zenészeket a Maros, a Kis- és Nagy-Küküllő völgyében is, valamint alkalmanként a Dél- és Kelet-Mezőségen vagy a Székelyföldön is egyaránt megfogadják magyarok, románok és cigányok is. Az eltérő dialektusokhoz és nemzetiségekhez tartozó tánc- és dallamkincs eltér, ezért a zenészek repertoárja kivételesen nagy. A mai "korszerű" zenei elvárások a zenészeket folyamatos tanulásra és alkalmazkodásra kényszerítik.
A Szászcsávási Zenekar 1991 óta szerepel Magyarországon, és azóta a világ számos országába eljutott: Szlovákiába, Szlovéniába, Németországba, Svájcba, Hollandiába, Belgiumba, az Egyesült Államokba és Japánba. A 2003-as filmszemlén mutatták be a Zenekarról készült portréfilmet "A Szászcsávási Banda" címmel.

http://www.a38.hu/index_files/hangok.html

Szászcsávás (az 1913-as helységnévtár szerint Csávás, románul Ceuas) 900 lelket számláló kisközség Erdélyben, a Kis-Küküllő (Tîrnava Mica) völgyében. A falu lakóinak többsége magyar, további kb. 20%-a cigány. Szászcsávás kivételes helyet foglal el a magyar zenetörténetben: a magyar népi éneklésben teljesen általános egyszólamúság kivételeképpen talán az egyetlen olyan falu, ahol több szólamban énekelnek. Ez a XVIII. század végén, a nyugati egyetemeket megjárt protestáns teológusok által meghonosított többszólamú templomi éneklés folklorizálódott formája. A kutatások szerint a szászcsávási kórushagyomány az egymástól a szólamok számában, a szerkesztés elveiben különböző iskolák közül a bázelire vezethető vissza. A faluban ma is működik az ötszólamú kórus, a falu minden magyar lakosa - az iskolástól az idősekig - énekel, a szólamok apáról fiúra öröklődnek. A kórus fellépésein kívül az istentiszteleteken, lakodalmakban, mulatságokban is több szólamban énekelnek. Az ilyen mulatságokban a népies műdalok dominálnak, de énekelnek nótákat, népdalokat, táncdallamokat is. A hangszeres zenével Erdélyben hagyományosan a cigányok - a II. világháború előtt rajtuk kívül még a zsidók - foglalkoztak, lakodalmakba, mulatságokba őket fogadták meg. A csávási cigány zenészek több nemzedékre visszamenően a környék híres muzsikusai: bár a kórusnak nem tagjai, az énekeket ők is jól ismerik, és az átlagosnál zeneileg igényesebb közönségük a gyenge muzsikusokat nem tűri meg. Az erdélyi mérték szerint jómódú faluban a cigányok alkalmi mezőgazdasági munkából és téglavetésből tengődve külön telepen, cigánysoron élnek. A nyomorúságos körülmények közül való kiemelkedés egyetlen lehetősége a zenélés. A cigányok közül igen sokan játszanak valamilyen hangszeren: főleg vonóshangszeren, újabban tangóharmonikán, dobon, szaxofonon, elektromos orgonán is. A faluban ma is több zenekarra való zenész él. A zenekar CD-in és koncertjein kerüljük a hagyományos hangzásba nem illő hangszereket, így ezeken az a vonóshangzás hallható, amely egy nemzedékkel korábban még általános volt az erdélyi népi tánczenében, és amelyet a hozzá tartozó repertoárral együtt mára egyre jobban kiszorít az elektromos zene. Szászcsáváson a vonószenekar alapvető felállása a hegedű-kontra-bőgő hármas. A hegedű a klasszikussal megegyező; a kontra az Erdélyben általános, egyenesre vágott pallójú a-d1-g hangolású brácsa, amelynek három húrja egyszerre szólal meg. A bőgőről az E húr hiányzik, csak az A, D, G húrokon játszanak. Húsz-harminc évvel ezelőtt a kontra helyett a primkontrát használták, Mezei Ferenc "Csángáló" 12 évesen első bálját még ezen muzsikálta. A primkontra a hegedű áthangolásával készül, a1-d1--g húrjai szintén egyszerre szólalnak meg. Játékmódjára a kontránál alkalmazott, dúr hármashangzatokon alapuló harmóniakíséret mellett a hegedű által megszólaltatott dallam hangjainak kijátszására, vagy minél hűbb követésére való törekvés volt jellemző. Ma önmagában a hegedű kíséretére már nem használják, de alkalmanként, a kontra mellett kiegészítő hangszerként még igen. Régebben gyakran cserélték a kontra d1húrját d-re; ezt a "mélyhúros" kontrát az énekek kíséretéhez, és nem a tánchoz használták. A három tagú alapfelállás kiegészülhet másik prímással és kontrással. A Szászcsávási Zenekar magja a "Dumnezu" ragadványnevű Jámbor István prímás; testvére, Csányi Mátyás "Mutis" bőgős; és sógoruk, Mezei Ferenc "Csángáló", a kontrás által alkotott együttes. 1967 óta játszanak együtt. Mindhárman Csángáló nagyapjától, a halála után harminc évvel is emlegetett híres prímás Horvát Mezei Ferenc-től, a "Vén Kránci"-tól tanultak muzsikálni. Őket egészítik ki a fiatalabbak: Csángáló unokatestvére, Mezei Levente "Leves" prímás; Jámbor István és Csányi Mátyás öccse, Csányi Sándor "Cilika" prímás; és Csángáló fia, a Zenekar koncertjein és CD-in kontrán hallható Jámbor Ferenc "Tocsila" prímás. Fő hangszerükön kívül valamennyien jól játszanak a többi hangszeren is, és általában kiváló táncosok. Alapvetően a zenélésből élnek. A szászcsávási zenészek repertoárja rendkívül széles. Ennek egyik oka, hogy magyaroknak, románoknak, cigányoknak egyaránt muzsikálnak; Jámbor István, Mezei Ferenc és Csányi Mátyás pedig fiatalkorukban az azóta Erdélyből javarészt kitelepült szászoknak is játszottak. Közvetlen vidékükön, a Kis-Küküllő Dicsőszentmárton (Tîrnveni) és Balavásár (Balauseri) közötti részén kívül más, távolabbi területekre is megfogadják őket: a magyarok Magyarózd (Ozd), Magyarszentbenedek (Sinbenedic), a Nyárádmente (Niraj), a Székelyföld és Balázsfalva (Blaj) vidékéről; a cigányok és románok az említetteken kívül Marosludas (Ludus), Marosújvár (Ocna Mures) környékéről és a Nagy-Küküllő (Tîrnava Mare) mentéről is. A repertoár vidékenként és nemzetiségenként eltér. Hagyomány Erdélyben, hogy ha a menyasszony és vőlegény egymástól távol eső faluból származik, akkor a kétféle vidékről való rokonság számára a lakodalomba két zenekart fogadnak meg. így a szászcsávási zenészek gyakran eljutnak a Belső-Mezőség, Kelet-Mezőség távoli falvaiba is, bár ilyenkor néhány helyhez kötődő speciális dallamon (pl. menyasszonykísérőn) kívül csak saját vidékük táncait kell muzsikálniuk. A Szászcsávás környéki hagyományos magyar táncrend "sűrű verbunk"-ból, csárdásból, székely verbunkból, féloláhosból és szökőből áll. A "sűrű verbunk" a Kis-Küküllő vidékén általános gyors tempójú férfitánc, a pontozó helyi neve. Ma már csak kevesen táncolják. A csárdás széles tempóhatárok között előforduló fenthangsúlyos páros tánc; a szökő ennek gyors tempójú változata, amiben újabban a páros forgás mellett, talán éppen a cigány táncok hatására a párelengedő figurázás is előfordul. A féloláhos a lenthangsúlyos székelyföldi forgatós egyszerűbb helyi változata. A székely verbunk szintén a Székelyföld felől terjedt el. Régebben a férfiak szólóban, esetleg párjukkal szemben figurázva járták; ma általában páros csárdást táncolnak rá. A közeli Magyarózd környéki magyarok szóló férfitánca a lassú pontozó. Ennek lassú formája a szegényes; kevesek által ismert gyorsabb, speciális változata az "öreges pontozó". A Szászcsávás környéki cigányság táncai a még ma is általánosan ismert "sűrű verbunk", csárdás és szökő. A csárdás idősebbeknek, házasoknak játszott változata a lassú csárdás. A "cigány székelyverbunk" egy székely verbunk dallamra táncolt szóló cigány férfitánc. 

Az erdélyi magyar néphagyományban a nemzedékek váltásával a tánchagyományok egyszerűsödése és a zenei ízlés változása figyelhető meg. Magyarok esetében a rádióból hallott népies műdalok, "magyar nóták" szorítják ki a hagyományos dallamkincset, miközben a divatból kiszoruló dallamokat átveszi, illetve megőrzi a cigányság. Sok olyan dallamot, amelyet a zenészek fiatalabb korukban az idősebb magyaroknak muzsikáltak, a maiak már "cigány"-nak tartanak. Más dallamok, pl. a sűrű verbunk, egyes csárdások magyaroknak, cigányoknak, románoknak egyaránt játszhatóak. Eltérések vannak ugyanakkor az előadásmódban: cigányoknak játszva a csárdás gyorsabb és gazdagabban díszített; a hallgatók és asztali nóták esetében régiesebb, magyaroknak ma már nem játszott díszítésmódot alkalmaznak. 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.