Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HÚSVÉT -VILLŐZÉS - ZÖLD ÁG

2016.03.25

 

 

 

A magyar népdalok szövegvilága

Húsvét a keresztények legnagyobb ünnepe. Jézus Krisztusnak, Isten Fiának az emberekért vállalt szenvedésére és kereszthalálára nagypénteken, a nagyszombat esti szentmisében pedig dicsőséges feltámadására emlékezünk. A nagyszombati vigília a katolikus egyház legünnepélyesebb szertartása, melyet tűzszentelés és körmenet tesz emelkedetté. Az ünneplés húsvét vasárnapján folytatódik, húsvéthétfőn pedig a magyar népszokásnak megfelelően locsolkodással és tojásfestéssel zárul le az ünnep.

A Kárpát-medencei magyarság rendkívül gazdag a húsvéthoz kötődő népszokásokban és tradíciókban. Erdélyben például a hímestojásfestés és a locsolkodás mellett hagyománya van a határkerülésnek (a kender- vagy lentáblákat éjfélkor körbekerülték, hogy megóvják a madárvésztől, esetleg a rossz időjárástól), sok helyen pedig a legények húsvétvasárnap zöld ágat ajándékoznak a falubeli lányoknak.

            
 
Nagypéntek Jézus keresztre feszítésének napja. A keresztény hitű magyarság számára kiemelten fontos esemény ez, számtalan népdalunk emlékezik meg Jézus szenvedéseiről, a kereszten elhangzott szavairól. 


 Kegyes Jézus a keresztfán, hét szókat mondottál,
Hogy igéidet kövessem, arra tanítottál.

Először kérted atyádat, hogy ellenségeidnek
Bűneiket megbocsássa, kik felfeszítettek. (…)



 

Felföld, Zoborvidék
 


Lehullott a Jézus vére

Lehullott a Jézus vére, a szent keresztfa tövére.
A szent angyalok felszedték, alázatosan tisztelték.
Mondá Jézus az angyalnak, vidd fel mennybe szent Atyámnak
Mondjad keresztfámról küldtem, fogadja kedvesen tőlem.

Ez a világ drága ára, sebeim kinyílt rózsája.
Kit nagy fájdalmamban szültem, véres könnyekkel öntöztem.
Menj Kálvária hegyére, Jézus szenvedő helyére,
Nézzed a Jézusnak kínját, Szűz Máriának fájdalmát.

Nincs már hátra csak egy órám,
Bevégződött minden munkám,
Elmúlt a keserű pohár, mely világ kezdetétől vár.
 


Népdalainkban az eseményhez köthetően Mária fájdalma gyakran jelenik meg, siratja szent fiát, akinek halálánál jelen volt. A dalok többségének szerzőiről feltételezhetjük, hogy szintén anyák voltak, akik átérezték a Szűzanya mélységes bánatát.

 
Üdvözlégy keserves, fájdalmas Szűzanya
Kinek a hegyes tőr szívét által járta.
Majd leszakadt szívünk, fájdalmas Szűzanya,
Mert szent Fiad látjuk, szűz öledben halva.

Jaj, milyen bús könnyek folynak szemeidből,
Keserves fohászok jönnek szent szívedből.
Óh, van-e oly szív, aki most ne sírna,
Van-e oly lélek, ki téged nem szánna.

Húsvétolás

Nagypénteken mossa holló a fiát,
Ez a világ kígyót, békát rám kiált,
Mondja meg hát ez a világ szemembe,
Kinek mit vétettem életemben.




A népdal szövegét olvasva, aligha jut eszünkbe, hogy első két sora nagyon régi szokás emlékét őrzi. Az ősi tavaszkezdő lusztráció, vagyis tisztulási rítusét, amely mosakodással és a szó mágikus erejével akart egészséget szerezni, gonoszt, betegséget és bajt távoztatni. E szokás aztán a kialakuló keresztény kultúrkörben nagypéntekhez kapcsolódott. Valószínűleg egyrészt azért, mert a néphit Jézus kereszthalálához kötötte a testben való megújhodás gondolatát, másrészt mert nagypénteken, Jézus halálára való megemlékezésként nem harangoztak, helyette kereplőt használtak, ez pedig lármával jár, a zajcsinálás viszont ősi gonoszűző módszer.

Nagyszombat, a húsvét ünnepét megelőző nap, a katolikusoknál a tűzszentelés ideje, melyet gyertya- és keresztvíz-szentelés, mindenszentek litániája (litánaia= könyörgés, rövid ima) éa a szentmise követ. A templomok mellett raktak ilyenkor máglyát, lángjával gyújtották meg az óriási húsvéti gyertyát. A tűz és a gyertya Krisztus jelképe, mely a feltámadás, remény és fény szültésére utal. A szentelt tűz parazsából főzték az ünnepi ételt, tettek az állatok ivóvizébe, vihar idején pedig tűzbe tették, hogy a villám elkerülje a házat.

A nagyszombatról vasárnapra virradó éjszakán zajlott a hívők különleges ájtatossága a jézuskeresés, istenkeresés, szentsír-keresés, ami nem más mint egész éjszaka való imádkozás és virrasztás. Régen egész Magyarország területén elterjedt volt a húsvéti határkerülés, határjárás, melyen főként férfiak vettek részt. Gyalog, lóháton énekszóval, nagy zajjal, esetleg imádkozva járták a falvak, városok határait, hogy a veszedelmeket és a gonoszt távol tartsák.
A legszebb és leglátványosabb esemény ezen a napon a feltámadási körmenet, amikor a falu legtekintélyesebb embere körbehordozza a feltámadt Jézus szobrát, miközben a zászlóvivő tömeg feltámadási énekeket énekel.
 


Villőzés

Kiszehajtás, villőzés: ez a virágvasárnapi jellegzetes leányszokás, amely elsősorban Nyitra, Hont, Nógrád, Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Heves vármegye egyes községeiben volt szokás. A Nyitra megyei Zoboralján is ismerték, és még néhol ma is gyakorolják a villőzést. Ezek a szokások egyes vidékek falvaiban összekapcsolódtak: előbb villőztek, azután vitték a kiszét, néhol azonban a „banya” kivitele után villőztek. Ezt követően fűzfaágakkal megcsapkodják a házak ablakait, így jelezvén a tavasz eljöttét. A menet igen hasonlít arra a virágvasárnapi egyházi szertartásra, mely keretében zöld ágakat és barkákat vittek a körmeneten.

 Ez ki háza, ki háza?
Jámbor Gál János háza,
Kirelejszom.

Várj meg kereszt, várj meg,
Mind rózsás pallagon,
Kirelejszom.
 


A „villő” szót egyrészt a szláv „vila, vily = tündér”  másrészt a latin eredetű „villus = lomb” szóval hozza kapcsolatba a kutatás.

Kice, kice, villő,
Majd kivisszük kice-vicét, villő,
Majd behozzuk a zöld ágat villő.
 

A XX. század elején Ghymesen (Nyitra vm.) Kodály Zoltán az alábbi éneket jegyezte le. 
 
Villő, villő, selyemsátor!
Vár meg, villő, vár meg.
Hagy vegyem rám gyócs ingem,
Kireleiszon, kriszteleiszon!
 

Virágvasárnap, a litánia után bújbújócskázást játszott a falu apraja és nagyja. A kapusoknál nagy zöld ág volt összefogva, alatta bújt a hosszú oszlop. Minden utcában álltak kapusok, így a bújócskázok végigjárták az egész falut. A gyermekek kézfogással félkörszerű sort alkotnak. A játék énekes felelgetéssel kezdődik. A sor egyik fele énekli az első verssort, a másik fele a második sort, de egységes láncot alkotnak. A „Nyitva vagyon”-nál az első sort éneklők első két tagja kaput nyit, és a végén ők is kifordulnak. Az „Új hold”-nál elindulnak a sor másik végéről és átbújnak, a végén a kapusok is átbújnak a saját karjuk alatt, a két sor éneklését megcserélik, és a játék kezdődik elölről.

 
Jöjj el által, jöjj el, te szép arany búza!
Által mennék, által, hogyha nyitva volna!
Nyitva vagyon, nyitva, csak jöjj által rajta!
Új hold, fényes nap, megyek hídon által.
Vagyok bátor, jó vitéz, megyek hídon által.
Bújj, szívem, barázdán, gyorsan menjünk által …
Az ének végét addig ismételik, míg mindenki átbújt.
 

A Húsvét ünnepe nem választható el a termékenység ünnepétől. Az ősi pogány rítus a kereszténység felvétele után sem vesztett jelentőségéből, legfeljebb átalakult, integrálódott a feltámadás-újjászületés misztériumába. A tavasz a párkeresés időszaka is. Talán kevesen tudják, hogy egyik leghíresebb népdalunk csángó eredetű.

 
Tavaszi szél vizet áraszt,
Virágom, virágom.
Minden madár társat választ,
Virágom, virágom.

Hát én immár kit válasszak,
Virágom, virágom?
Te engemet, s én tégedet,
Virágom, virágom.
 

Szintén a természethez kapcsolódó hagyomány a tojáskultusz, mely számos nép hagyományában megtalálható. A magyar keresztény kultúrkörben húsvétvasárnap azzal telt, hogy a lányok tojásokat festettek, díszítettek, hogy azután másnap, „vízbevető hétfőn” ezeket a piros hímes tojásokat adják cserébe azoknak a legényeknek, akik őket meglocsolták. A víz tisztító-megújító, termékenységvarázsló erejébe vetett hit az alapja a locsolásnak is, amely a termékenységről szólt, s mindebben a természet majdani ajándékainak, a bőséges termésnek a vágya jelenik meg. A locsolóversek mellett locsolkodó népdalaink is tükrözik a hétfői felszabadult szokást.

 
Itt a húsvét, eljött végre,
A szép lányok örömére.
Mert a lányok szép virágok,
Illatos víz illik rájok.
Kit húsvétkor nem locsolnak,
Hervadt virág lesz már holnap.
Ne fuss el hát, szép virágom,
Locsolásért csók jár, három!

Ma jöttem egy tojásért

Ma jöttem egy tojásért,
Holnap jövök leányért.
Ha nem adnak tojáskát,
Ülű vigye tyúkocskát!


 
Szörcse (Háromszék)
 


Húsvét másodnapján az jutott eszembe:
Csapot, vízipuskát vettem a kezembe.
Elindultam véle hímes tojást szedni.
Adjatok hát, lányok, ha nem sajnáljátok!
Mert ha sajnáljátok, vízipuskám készen:
Ablakidon betartom, nyoszolyádra zúdítom


Ákom-bákom, berkenye;
Szagos húsvét reggele.
Leöntjük a virágot,
Visszük már a kalácsot.


 


 forrás:Szózat.huTörőcsik Attila
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.