Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bartók Béla zongoraműveinek népzenei háttere

2015.10.15

Az 1910-es években, a Kékszakállú opera és a Mandarin pantomim között írt Bartók zongora-termésben egymás szomszédságában keletkeztek kiemelkedően fontos eredeti kompozíciók (Allegro barbaro, Szvit op.14, Etűdök op.18) és különböző koncepciókat megvalósító népzene-feldolgozások (három román sorozat, magyar parasztdal-feldolgozások, szlovák dallamokra írt rondó). E művek többsége utóbb rendszeresen szerepelt zongoraestjeinek műsorán, és közülük számosat hanglemezen is rögzített (Bartók zongorázik 19201945, Hungaroton HCD 12326‐31; Bartók felvételek magángyűjteményekből 19101944, Hungaroton Classic HCD 12334‐37). De megírásukat elsősorban nem hangverseny- repertoárjának bővítése motiválta, hiszen az 1910-es években csak elvétve lépett pódiumra.

 

1912.márciusában Bartók kiköltözött a Budapest közeli Rákoskeresztúrra, és általában csak zeneakadémiai zongoraóráinak megtartására járt be a városba. Önként vonult ki a magyar zenei életből. Egy 1913-ban írt leveléből tudjuk, hogy A kékszakállú herceg vára opera pályázati kudarca és az új zene propagálása érdekében szervezett UMZE hangversenyek lesújtó fogadtatása nyomán szabott új irányt életének. Ebben a zeneszerzést egy időre bevallottan magánügynek tekintette:

 

Belenyugodtam … abba, hogy ezentul csak iróasztalom számára írok. … Nyilvános szerepléssel egy térre szorítkozom: zenefolklore terén folytatott kutatásaim érdekében semmiféle lépést nem sajnálok!

 A népzenei gyűjtőutak száma megszaporodott, a Kárpát-medencén kívül Észak-Afrikába is eljutott. Otthoni munkáját úgyszólván kitöltötte a fonográfra vett anyag lejegyzése és összehasonlító vizsgálata, cikkek és népzenetudományi monográfiák készítése. Hogy egy idő múltán ez mégsem elégítette ki, arról megrendítően tanúskodik egy, a háború kitörése után mintegy fél évvel feleségének, Mártának írt levele. Bevallotta, a komponálás helyett csupán pótcselekvés volt már a gyűjtés is, s annak ellehetetlenülése után az otthoni papírrágás még inkább az. Ennek ellenére a belső indíttatás, a népzenei kutatómunkával összefüggő inspiráció az ekkoriban zongorára írt valamennyi népzene-feldolgozás sorozat esetében biztosra vehető.

Allegro barbaro

Maga a cím s ez a kompozíció máig valósággal szimbóluma az európai új zenében egyéni hanggal megjelenő magyar mesternek, de félreértések forrása is egyben. Joggal beszélhetünk Bartók különféle allegro barbaro hangvételeiről, témáiról, amelyek többségét szintén a kisterc-motívum makacs ismételgetése jellemzi. Kevesebb okkal szabadna a kalapáló, gépiesen egyenletes, „barbár” előadást a hiteles Bartók-tolmácsolás egyik fontos jellemzőjének tekinteni. Annál kevésbé, mert maga Bartók az Allegro barbarót, mint két hangfelvétel is tanúsítja, rugalmasan, tempóingadozásokkal, a témák‐motívumok sokszínű árnyalásával, finom pedáltechnikával zongorázta. A mű tempójelzése egyébiránt nem Allegro barbaro (az csupán a cím), hanem Tempo giusto.

A darab 1911-ben (vagy talán már 1910-ben) keletkezett, de Bartók nem tudta beilleszteni akkortájt komponált egyéb zongoradarabjainak (25. CD) sorozataiba. A mű címe Kodály Zoltán visszaemlékezése szerint onnan ered, hogy Bartók 1910. március 12-i párizsi hangversenye után az egyik kritikus “jeunes barbares hongrois”-ként, ifjú barbár magyarokként jellemezte őket és zenéjüket. Megjegyzendő, ezt a címet zongoradarabjaiban korábban már használta Charles Valentin Alkan francia zeneszerző, s az ő kottáit ismerte Bartók.

 

Román kolinda-dallamok

 

 

A román kolinda-dallamok, a Román népi táncok és a Szonatina egyidőben keletkezett 1915-ben. A fogalmazvány első oldalainak leírásakor talán maga Bartók sem látta még, hogy egy-egy kis darabokból álló blokk valamely szvit-szerű nagyforma része lesz-e, vagy külön kompozíció. Azt viszont előre elhatározta, hogy oktávfogás nélkül, gyermekkézre írja román népzene-feldolgozásait, ekként a Gyermekeknek magyar és szlovák füzeteit folytatja. Azonban itt már nem laza szerkesztésű, a növekvő technikai‐zenei nehézségi fok szerint elrendezhető zenepedagógiai antológia lebegett előtte, hanem egy etnográfiailag hitelesebb koncepció. Afféle népi életképek: a kolindálás felidézése; egy táncrend; falusi hangszerjátékosok portréi. A kolinda-dallamokat Bartók az erdélyi román népzene öt fő dallamkategóriája között sorolta fel: „ezeket az énekeket kizárólag karácsonykor, a »kolindálás« elnevezés alatt jól ismert népszokással kapcsolatban szokták énekelni”. Nem a keresztény karácsony, hanem a téli napszakforduló pogány megünneplésének szokásdalai: „Az előadás többnyire igen dinamikus. Hatása inkább vad, harcias, semmint ájtatos, vallásos”. 1914‐1915 táján zeneszerzőként az általa gyűjtött erdélyi román kolindák leginspirálóbb sajátossága a dallamok egy jelentős csoportjára jellemző feszes ritmusú, változó ütemű ritmika volt. A kiválasztott és két füzetbe elrendezett tíz‐tíz dallam nagyobbik fele ütemváltó kolindát dolgoz fel. Oktávfogások nélkül komponált műveit a maga hangversenygyakorlatában Bartók részben oktávfogásokkal, teltebb faktúrával játszotta, de ezeket nem rögzítette írásban. Egyedül a Kolindákhoz írta le utólag és adta közre a hangverseny változatot az 1936-os új kiadás kottafüggelékében.

 
Román népi táncok

Életében alighanem ez volt Bartók legtöbbet játszott kompozíciója. Ebben a zongora alapforma mellett az általa készített kiszenekari változatnak  is volt némi szerepe, még inkább Székely Zoltán 1925-ben készített remek hegedű‐zongora átiratának A zongoraváltozatot a zeneszerző Belényesen (Bihar megye) élő barátjának, Ion Buşiţia gimnáziumi tanárnak, román népzene-gyűjtéseiben legrégebbi támogatójának ajánlotta. Koncepciójáról utólag csupán annyit mondott, hogy a román táncokat „eredeti formájukban, minden változtatás nélkül” dolgozta fel. Az első táncot („Bot tánc”) két Maros megyei román cigány előadásában fonografálta (a 3-húros második hegedű lehetővé tette kíséretként háromszólamú akkordok fogását.) A („Brâul” és „Topogó”) dallamát torontáli furulyástól gyűjtötte, („Aprózó”) első tánca is azonos játékostól, egy fiatal belényesi (Bihar megyei) legénytől való — vagyis esetenként Bartók egy-egy tétel-párral több oldalról mutatta be jeles falusi előadóit. Ritmikailag valamennyi közül az ugyancsak cigánytól gyűjtött  („Bucsumi tánc”) a legkülönösebb: ezt hangfelvételei szerint nagy rubatókkal játszotta Bartók.

Szonatina

Egy 1944. július 2-i amerikai interjúban mondta Bartók: „Ez a szonatina egy sorozatnyi zongorára írt román népi táncnak indult. Közülük választottam ki azt a három darabot, amelyik végül Szonatina címet kapott”. (1931-ben kiszenekarra is meghangszerelte, ennek címe: Erdélyi táncok, Az I. tétel egy Hunyad illetve egy Bihar megyei dudás táncából készült, a II. tételt egy máramarosi hegedűs gitárral kísért előadása, a III. tételbeli első táncot Ion Popovici, az általa hallott egyik legvirtuózabb falusi hegedűs, a másikat egy öreg cigány játéka nyomán írta Bartók. Az említett interjúban így jellemezte a tételeket: A Dudások című első tétel tánc: két táncot ad elő két dudás, az elsőt az egyik, a második témát a másik. A második tétel címe Medvetánc. Egy paraszt hegedűs a G- és D-húron játszotta: a mély húrokon, hogy jobban hasonlítson a medve hangjára. A hegedűsök általában az E-húrt használják. Az utolsó tétel szintén két, paraszt hegedűs játszotta népdalt tartalmaz. 


Szvit, op.14

 

A hangversenyein élete végéig rendszeresen játszott négytételes Szvit komponálását az motiválta, hogy az 1910-es évek derekán Bartók új irányt akart adni zongora-írásmódjának:

Amikor ezt a művet írtam, a zongoratechnika megújítására gondoltam, egy transzparensebb stílusú zongoratechnikára. Csupa csont és izom stílusra, ellentétben a későromantika nehéz akkordikus stílusával; azaz a felesleges díszítések, mint az akkordfelbontások és más figurációk, elhagyására, egy egyszerűbb stílusra. (Angol nyelvű interjú, 1944.)

 

Más összefüggésben egy külső zenei inspirációt emelt ki Bartók. A III. tétel kapcsán utalt 1913. nyári algériai, Biskra-környéki arab gyűjtésére:


… a világháború előtt Észak-Afrikában is jártam, hogy a Szahara arab zenéjét gyűjtsem és tanulmányozzam. Nem zárkóztam el az arab népzene hatásától sem: zongoraszvitem harmadik tételére például az arab népzene hatott.

 

Bár a Szvitet nem említette román hatást tükröző műveinek 1931-es felsorolásában, az I. tétel tematikája rokonságot mutat a román népzenében megismert hangsorokkal és ritmusokkal. Ami a kortárs zene lehetséges inspirációját illeti, a Schoenberg zene, elsősorban a Drei Klavierstücke op.11 hatását a kutatás a IV. tételben mutatta ki. A Scherzo II. tétel témáját alighanem Liszt Faust- szimfóniájának 12-hangú kezdőtémája ihlette. Bartók eredetileg öttételes formára gondolt, jellegzetes hangnemi tervvel (B, Fisz, B, D, B). Ekkor még egy, utóbb kihagyott, 3/4-es Andante volt a II. tétel (felvétele lemezünk függelékében hallható). A négytételesre redukált formával jobban kidomborodik a fokozatosan gyorsuló, egyre extatikusabb, majd lassú tétellel végződő különleges dramaturgia, amely mögött életrajzi motívumokat sejt a kutatás, Bartók magánéleti válságát. 1915 nyarától az 1916. szeptemberi szakításig a Gombossy Klára-epizód érzelmileg feldúlta életét‐munkáját, addig nyugodt családi életét. E krízis ugyanakkor segített feloldani egy többéves kompozíciós görcsöt. Szerelmes dalokat komponált (op. 15, op.16), újra dolgozott félbehagyott művein (A fából faragott királyfi, 2. vonósnégyes). A jelentős kompozíciók eme sorozatában — valamennyi lassú zenével fejeződik be — a Szvit katalizátor szerepet töltött be. Ugyanis ezt az opuszt tudta elsőként befejezni; itt fogalmazta meg azt a többtételes formadramaturgiát, amelyben a gyorsabb tételek sora fájdalommal terhes lassú darabba torkollik.

Tizenöt magyar parasztdal


A mű keletkezéstörténete sokat felfed Bartók népzene-feldolgozásainak különféle stratégiáiról. A Gyermekeknek (1908‐1909) füzetei után itt merőben új formát keresett. Nem pedagógiai célra (oktávfogások nélkül) írt antológiát, hanem hangversenypódiumra illő darabokat akart komponálni, amelyek néprajzi szempontból összeillő dallamokat mutatnak be. Első elképzelése szerint régi táncdalokkal, a jelenlegi 7‐15. számmal indult volna a sorozat (ezt talán már 1912-ben papírra vetette), amit új stílusú dallamok feldolgozásával tervezett folytatni. Majd egy körvonalaiban négytételes formába rendezett el tizenöt számot, s ezt Magyar parasztdalok címmel közvetlenül a világháború kitörése előtt, 1914 nyarán kiadásra érettnek tartotta, át is adta a Rózsavölgyi cégnek. De a háború nem kedvezett a megjelentetésnek. 1918 nyarán — miközben már A csodálatos mandarin zenéjén gondolkodott — néhány frissiben gyűjtött magyar népdal felgyújtotta Bartók fantáziáját és megharmonizált hetet, köztük Ökrös Róza „Angoli Borbála” balladáját („ilyet magyarul és még hozzá az Alföld kellős közepén, és még hozzá 7/8 taktusban hallani valóságos szenzáció”). Ezekből került ki a végleges, most már új kiadójánál, a bécsi Universal Editionnál megjelenő forma 1. száma, valamint a „Scherzo” és a „Ballada” Mindent egybevetve összesen 24 darab készült a 15-tételes sorozathoz. A magyar parasztzenének szentelt első hangversenystílusú zongoraművében Bartók nemcsak a dallamokat válogatta különös gonddal — a régit, az igazi eredetiséget, a romlatlan formát kívánta bemutatni, javarészt a maga gyűjtéséből —, hanem jól érzékelhetően olyan formát szánt művének, amely méretben is harmonizáljon a zongoraestek klasszikus és romantikus repertoárdarabjaival. A sorozat a szünet nélküli (attacca) összekapcsolásokkal négytételes kontúrokat mutat, mint egy lassú‐scherzo‐lassú‐finálé forma. A rubato előadású „Négy régi keserves ének” a sorozat prelúdiuma, amelyet „Scherzo” címmel egy tréfás szövegű népdal négystrófás feldolgozása követ. A Bartók hangversenyein gyakran „Tema con variazioni” vagy „Változatok egy magyar népdal fölött” címmel külön is előadott „Ballada” egyes variációit a megesett lány népballadájának strófái ihlették. A „Régi táncdalok”-nak egy néprajzi toposz ad formát: az 1910-ben Ipolyságban (Hont vármegye) tartott dudaverseny ihlette meg Bartókot. Énekelt dudanóta feldolgozásával indul, és a versenyen fonografált dudálással ér véget (Bartók szerint „a legszebb, zeneileg legértékesebb magyar dudaszó”). A zenéje népszerűsítésére szánt zenekari átdolgozások 1930-as évek eleji sorozatában Magyar parasztdalok címmel a 6‐12. és 14‐15. számot hangszerelte meg „Ballade” és „Danses paysannes hongroisesalcímekkel  

 

 

 
 

Három magyar népdal

 

 A magyar parasztdal-feldolgozások fogalmazványának kézirat-együttesét, benne kilenc kiadatlan darabbal, 1940-ben Bartók magával vitte Amerikába. Ebből választott ki három számot 1941-ben, amikor új kiadója, Boosey & Hawkes Darius Milhaud kezdeményezésére emlékalbumot készített elő a nagy zongorista és államférfi Ignacy (Jan) Paderewski tiszteletére. A tizenhat szerzőt felvonultató Homage to Paderewski gyűjteményben Három magyar népdal címmel megjelent kompozíció egy 1914-es feldolgozást (a Magyar parasztdalok eredeti 1. számát) és két 1918-as darabot választott. A revízió ellenére a kompozíció Bartók 1910-es évekbeli stílusát képviseli.

 

Etűdök, op.18

 

A csodálatos mandarin megkezdésének évében komponált három etűd hírhedten nehéz zongorázni való, egyben Bartók harmóniai szempontból legmerészebb műveinek egyike. ő maga nem nyilatkozott arról, hogy 1918-ban volt-e külső kiváltó oka hangversenyetűdök írásának, s hogy lebegett-e előtte konkrét minta. Debussy etűdjei nem voltak meg kottatárában, bár egy 1918-as interjú szerint ismerhette azokat. A nehéz kortárs zongorazenéből Schoenberg Drei Klavierstücke-je és Ravel Gaspard de la nuit ciklusa közvetve inspirálhatta — mindkettőből hangversenyen is adott elő darabokat. A legvalószínűbb azonban az, hogy Liszt koncertetűdjeinek modern stílusú folytatására gondolt. Egyébként mindhárom etűdnek vannak rokonai Bartók addigi zongorazenéjében. Az első etűd egy szuper-„allegro barbaro”, a tematikai kapcsolat jól hallható; a második etűd Debussy ösztönzéseket is kamatoztató újabb „elégia”; a harmadik Schoenberg hatásoktól sem mentes, Bartók stílusában szélsőségesen ideges‐űzött mozgású „bagatell”-féle. Modernségük elsősorban a harmónia és a tonalitás oldaláról manifesztálódik. A Melos folyóirat felkérésére írt „Das Problem der neuen Musik” cikkében (1920) Bartók a 12 hang egyenrangúvá válását megvitató szakaszban javarészt az Etűdökből vette kottapéldáit. Később, Egyesült Államokbeli turnéjának (1927‐1928) lecture-recital szövegében zenéjének alapvetően tonális jellegéről szólva, erre az opuszára is célozva mondta Bartók:


Igaz, hogy egy időben a tizenkéthangú zene egy fajtájához közeledtem. De ez időből való műveimben is félreismerhetetlen, hogy határozott tonális alapra épültek.

 

A stílusáról elemző könyvet előkészítő Edwin von der Nüllnek pedig ezt írta 1927 novemberében:

 

Még az etűdökben is vannak szilárd, uralkodó hangcentrumok (hangmasszák egyazon magasságban) aminek következtében mindennek ellenére tonális hatást keltenek.

Bartók 1920-ban úgy gondolta, hogy a világháború után számára is megnyíló nemzetközi újzene színtéren az Etűdök az egyik fontos hírvivő lehet stílusáról. Ennek fényében szinte érthetetlen, hogy az 1919. április 21-i budapesti ősbemutatót követően az Etűdöket — bár akkor, mint a legnehezebben megemészthető új művet, az est során kétszer adta elő — Bartók többé nem játszotta. Hihető, hogy ebben szerepe volt a darabok sok gyakorlást igénylő technikai nehézségének. Molnár Antal emlékezése szerint az Etűdök betanulásáról mondta Bartók: „a készülés hónapjai alatt semmi egyéb érdemlegessel nem foglalkozhattam. Az elveszett idő!”

  Három rondó népi dallamokkal

 Stílusát tekintve Janus-arcú sorozat. Az 1. (C-dúr) rondó eredetileg különálló, Zólyom megyei szlovák gyermekdalon alapuló három kis népdalfeldolgozását 1916-ban, az op.14-es Szvittel egy időben írta Bartók, csak a rondó-formára való átszerkesztés későbbi. Ez a kompozíció a Gyermekeknek egyszerűbb harmóniáit idézi és Bartók hangversenyeinek egyik sikerdarabja volt. A 2. és a 3. rondó viszont az 1927-es esztendő termése, a Zongoraszonáta és a Szabadban utáni merészebb harmóniákkal, ütőhangszer-szerűen kiaknázott invenciózus zongorajátékkal, főként pedig újfajta formai elképzeléssel. Mindkettő szimmetrikus elrendezésű, hídformájú. A 2. rondó formája: a‐B‐a‐C‐a‐B‐a; a 3. rondóban a szakaszok hangnemei is szimmetrikus elrendezésűek: F C G / A / G C F. Ekként ezek a darabok zeneszerzői etűdként is jelentősek, a 4. és 5. vonósnégyes többtételes formáinak előfutárai. Bemutatójukon Bartók „Három kis rapszódia népdalok fölött” címmel tőzte műsorára a sorozatot, majd 1930-ban így adatta ki: Három rondó (alcímként:) „népdalok fölött”. Bár valamennyi Bartók gyűjtésű szlovák népdal, tartva a magyarországi és a szomszédnépi nacionalista kritikáktól vagy kisajátításoktól, ekkor már inkább nem nevezte meg dallamainak nemzeti eredetét.

 forrás:  Somfai László

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

смотреть сериал реванш в хорошем качестве

(DarrickTycle, 2018.09.14 13:19)

Всем привет! прикольный у вас сайт!
Нашел топ базу кино: [url=http://kinokub.net/]смотреть сериал викинги все сезоны в хорошем[/url]
Тут: лучшие фэнтези 2018 онлайн http://kinokub.net/fentezi/ список 2017
Здесь: [url=http://kinokub.net/drama/]Драмы смотреть онлайн бесплатно[/url] драма онлайн в хорошем качестве список 2018
Тут: [url=http://kinokub.net/dokumentalnyy/]Онлайн лучшие документальные фильмы[/url] лучшие документальные фильмы смотреть онлайн список 2018
Здесь: http://kinokub.net/news/3749-polnyy-dom-vozvraschaetsya-na-tv.html [b] «Полный дом» возвращается на ТВ [/b]
Здесь: http://kinokub.net/boevik/10587-propavshiy-traveler-sezon-1-2007.html