Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A magyarság zeneszerszámai. - A tárogató

2017.06.28

 

 

A TÁROGATÓ TÖRTÉNETE

 

  Néhány évtizede a tárogató majdnem a feledés homályába veszett, mivel a nemzeti ellenállás szimbólumának minősítették. A két világháború között a Zeneakadémián is tanítottak tárogatózni, ám a kommunista diktatúra idején bűnös hangszerré vált. Olyanynyira, hogy az országban fellelhető tárogatókat öszsze akarták gyűjteni, és csak Kodály Zoltánnak sikerült megakadályozni ezt a kultúrbotrányt. A hangszereket és dallamokat a vidék népi tárogatósai mentették át az utókornak.

 

     A kettős nyelvű sípok és a magyar tárogató.(töröksíp). A kettős nyelvű sípok eredetét keleten kell keresnünk. Az első ismert kettős szárú ezüst, 4-4 hanglyukú síp Ur városából került el. Egy Kr.előtti 2600 körül időből előkerült pecséten ülő pásztor látható, amint ilyen hangszeren játszik. Egyiptomból nemcsak ábrázolások, hanem ásatási anyagból is származnak kettős sípok. Tibetben a nagy "tárogató-oboákat" üstdobokkal együtt használták. A perzsák ősi klarinét-megszólaltatású hangszerét zummarának nevezték.                                                                         

                                        

Az ősi magyar tárogatóval szinte teljesen azonos az ujgurok egyik sípja, de ehhez hasonló a szintén belső-ázsiai türk népek körében használatos szurnaj és a szuona. A hangszer tölcsérén levő hangelosztó lyukakat megtaláljuk a keleti "zurna"-jellegű belső-ázsiai töröksípokon. A tárogató első magyarországi ábrázolása a XV. századból került elő Felső-Magyarországról; ekkor igricnek nevezték a sípost. 1572-ben már a "tárogató-síp"-ról olvasunk és e nevet együtt használják a török síp kifejezéssel. A magyar tárogató a Rákóczy-féle szabadságharcban a szabadság jelképévé vált; a szabadságharc bukása után az osztrákok parancsára "mindet" el kellett égetni, de a Napóleon ellen felkelt nemesi hadak még használták e hangszert és egy 1827. évi főispáni beiktatáson is szól a tárogató. A millenniumra készülve Schunda Vencel József cseh származású hangszerkészítő modernizálta a tárogatót; testét megnagyobbította és billentyűzettel látta el. A tárogatót a népi- és cigány zenekarokban egyre inkább kiszorította a klarinét, ezért Schunda a kettős nádnyelvet klarinétszerű fúvókára cserélte fel. Így a Schunda-féle tárogató a klarinét és az oboa hibridje lett. Mindezek ellenére, ha a tárogató hangja változott is, de kétvonalas regiszterének c-g-ig terjedő hangjai sokat megőriztek az eredeti hangszínből, csak a hang maga kevésbé átütő. A tárogató hangszíne nagyban függ a megszólaltatás technikájától; Csajághy György és Nagy Csaba ősi hangokat képesek kicsalni e modernizált hangszerből is. A tárogató 1902-ben vonult be Európa operaházaiba, mivel Richard Wagner a Trisztán és Izolda című operája harmadik fejezetében e hangszert írta elő. A múlt században Erkel Ferenc is tárogatót írt elő a Bánk bán című operájában. A két világháború között a Zeneakadémián még tanították a tárogató-játékot, majd '45 után újra "soviniszta, irredenta" hangszerré vált. Kodály Zoltánnak köszönhető, hogy néhány példány megmaradt belőle. Ma újra vannak tárogató-iskolák és a bajor Hammerschmidt-cég rózsafából Nagy Csaba ellenőrzése mellett újra gyártja a magyarság eme ősi/új hangszerét.

                            Tárogató, síp

A tárogató eredetét illetően több feltételezés létezik. Egy ilyen, hogy Ázsiából török és arab közvetítéssel jutott Európába, töröksíp néven. Elég valószínű azonban, hogy a mai ismert múzeumi hangszerek és azok, melyekről csak írásos emlékeink maradtak, nem egységes típust, hanem egymással rokonítható, nádas fúvós hangszerek csoportját jelölik töröksip vagy tárogató néven. A magyar forrásokban 1643-tól találkozhatunk a töröksíp nevével, előtte a fafúvós zenészeket síposoknak hívták. Nevezhettek így egyaránt duplanádas hangszereken, furulyán és haránt fuvolán játszó muzsikusokat is.

 

  

Mielőtt tovább olvasol hallgasd meg a Hajdútánc című feldolgozást!

Íme: 

A töröksíp egyik legfontosabb szereplési helye a hadizene. A hangszer állandó résztvevője az erdélyi fejedelmi és főúri udvarok ünnepi felvonulásainak. A Rákóczi-féle szabadságharc idején a kuruc világ jelkepévé vált, s ettől az időtől kezdik tárogató néven emlegetni. A Rákóczi-féle felkelés bukása után a hangszer népszerűsége nem csökkent. 1740-ben Erdőd várában az új esztendőt köszöntötte dob, síp és töröksíp szava. 1784-ben a korona visszajövetelének ünnepén többfelé találkozunk a tárogatóval. Nagyváradon a nemesek "tárogató síposok és trombiták harsogásai közt" gyűltek össze. Pozsonyban, II. Lipót koronázásán, mikor a hídon vitték át a koronát a koronaőrök, szintén tárogató szólt. Gvadányi József verses beszámolójában többször találkozunk a török muzsikát játszó, tárogató sípot fújó magyar katonákkal.

 

Nagy Csaba és Béke Csaba

 A XIX. százd első felében több tudósítás szól a hangszer továbbéléséről. Részben erre utal a gyakori török muzsika kifejezés. A töröksíp kifejezés lassanként eltűnik, és a tárogató név megmarad. 1809-ben Fusz János már a hangjáról is ad leírást, igaz nem nagy lelkesedéssel : "A magyaroknak legrégibb hangszerük a háborúsíp, egy nyikorgó, erősen átható, kétségkívül fülsértő messzire hallatszó rokona a schalmeynek, mely az oboára hasonlít, de valamivel rövidebb". Különösen gyakran találkozunk a hangszerrel a hagyománytisztelő jászkun területeken. 1839 február 23.-án érdekes kísérlet zajlott le a Nemzeti Színházban. Gaál József, Svatopluk c. drámájához irt kísérőzenéjében Thern Károly zenekari kísérettel léptette fel a tárogatót. 1842 május 16.-án és 17.-én tartották Gyulán Károlyi György Békés megyei főispán székfoglalóját, ahol Hajdú László túrkevei ügyvédet kérték fel a tárogató fújására, aki a hangszer híres szószólója lett a korabeli sajtóban. Nyitrán, Károlyi Lajos gróf installációján szerepelt Ligacs János, apjától örökölt hangszerének felújított mása. Czuczor Gergely 1843-ban pásztor hangszerként emlegeti. Az 1850-es években kezdődött meg a hangszer tudatos gyűjtése. 1853-ban Fáy Iván indítványozta a tárogató kutatását, megismerését. Virág Lajos még ebben az évben lemásoltatott egy kunszentmiklósi hangszert és beküldte a Nemzeti Múzeumnak. 1864-ben az un. Beliczay tárogató is odakerült sok más értékes tárogatóval együtt.

 

 Az 1859-es év kulcsfontosságú volt, mert a Vasárnapi Újság felhívására több tudósítás érkezett a birodalom különböző pontjairól. Fáy István, a hangszer régi barátja felszólította a cigányzenészeket, tanuljanak meg tárogatózni és vegyék be a hangszert zenekaraikba. A balassagyarmati Jeszenszky Dano, majd Hajdú László a tárogató játék megfejtését, tárogató iskola kidolgozását szorgalmazták. A felszólítás hatására Suck András, a Nemzeti Színház oboistája lemásoltatta a Beliczay tárogatót Szripszky budai hangszerkészítővel és angolkürt nádat szereltetett rá. 1859. december 8.-án a nemzeti múzeum dísztermében mutatta be az újra felfedezett tárogatót nagy sikerrel. A koncert kritikái érdekes hangszínéről adnak hírt: "a tárogató hangjában van valami panaszos, különösen középhangjai szépek, a magas régiókban hagy maga után némi kívánnivalót, de minden fúvós hangszer között legjobban közelíti meg az ének hangját". Mosonyi Mihály, neves zeneszerző, az oboa és a fagott közötti rés kitöltésére javasolja. Suck, a mérsékelt sikeren felbuzdulva 1861-ben billentyűzettel és duplanádas fúvókával látta el, és a fogásrendszert a klarinéthoz hasonlóan alakította. Nehézkes volt a befúvása nádszipka segítségével, a kromatikus skála kihozatalára pedig éppenséggel nem volt alkalmas, miért is terjedelmesebb dallamok kihozatalát sem lehetett rajta eszközölni. Voltak ellenzői, akik tiltakoztak az ősi magyar relikvia "mesterséges idomítása" ellen, de volt aki a hangszer tökéletesítését javasolta, billentyűk nélkül, félhang lyukakkal. 1860-ban Meyerber is érdeklődik a tárogató iránt és műveiben tervezi megszólaltatását. Végül azonban kimondhatjuk a Suck féle hangszerreform sem mentette meg a régi duplanádas tárogatót.

 

1894-ben Káldy Gyula megkeresi Schunda Vencel Józsefet, aki akkor már a cimbalom tökéletesítésével nagy nevet szerzett magának, és felkéri a tárogató átalakítására. Schunda Vencel József udvari hangszergyáros, olyan elmésen és célszerűen megalkotott tárogatót konstruált, mely hivatva van nemcsak régi magyar tárogatót új életre kelteni, hanem azt mint sajátlagos színezetű zenekari hangszer általános használatával is tenni. Különösen a katonai zenekarban, hol a mostanság széltében használni szokott szárnytrombita szóló szerepét lesz hivatva átvenni. E modern tárogató reformja abban áll, hogy a régi tárogató jellege megtartásával az oboa, klarinét és fagott színvegyületét is egyesíti magában; régebben használt nádszipka helyett klarinétszerű fúvókával van ellátva; valamint több billentyűvel készül, miáltal a kromatikus hangok is kényelmesen kihozhatók rajta. Az így elkészült hangszer leginkább a ma ismert szoprán szaxofonhoz hasonlatos. E reformált tárogató hangszert Káldy Gyula mutatta be a Magyar Tudományos Akadémián rendezett történelmi hangversenyében, hol általános feltűnést keltett Hichisch Henrik, Magyar Királyi Operaházi magán klarinétos és Nemzeti Zenedei tanár kezelése, bemutatása mellett. Az érdemes reformátor Schunda Vencel József legújabban, rendszeres elméleti és gyakorlati Tárogató Iskola kiadásával is gazdagította a magyar zeneirodalmat, mely e nemben unikumnak mondható, s melynek szerzője szintén Hichisch Henrik.

Schunda Vencel József

 A XX. század elején Stowasser hangszergyárában kifejlesztenek egy egész tárogató családot. Hangolásuk szerint A, Asz, G, Esz, B; a basszus tárogatónál Esz és B; kromatikus hangsora a B1 és a C3 közé esik. Működése alatt a Stowasser hangszergyárból került ki a legnagyobb mennyiségű tárogató. Az üzemben 1940-ig folyt a gyártás. Hangszereik ma is nagy számban használatosak. A fentiekben láthattuk tehát hogy, egy tábori síp hogyan távolodott el természetes közegétől, és vált először ünnepi, alkalmi hangszerré, majd egy nemzeti romantikus hullám során ereklyévé. A hangszer többszázéves történetét folytatja a Rosé Hangszerműhely kis, lelkes fejlesztő gárdája, ötvözve a korabeli kézműves technológiákat és korunk fejlett technológiai eszközeit. Nem elégednek meg azzal, hogy a Stowasser műhely által készített legnépszerűbb típusokat ismét gyártásba veszik, de tovább is fejlesztik azokat, hogy hangzásuk megfeleljen a mai követelményeknek, kezelésük illeszkedjen a mai zenészek gyakorlatához. Ezzel megnyílhat a világ a tárogató előtt, és egy új lehetőség a hangszer XXI. századi reneszánszához.

 

Forrás: Pap János

Böhm-típusú Stowasser-variáns Tóth-féle tárogató

 

 

 

FOGÁSTÁBLÁZAT TÁROGATÓRA

fogastablazat.jpg

 

 

 

 

Tárogató művészek a teljesség igénye nélkül:

Nagy Csaba

 

A Magyar Rádió több alkalommal készített vele zenei felvételeket.
A Hungaroton hanglemezgyárban készült zenei felvételeit
/ 1990, 1992, 2006 / ma is forgalmazzák. Hangversenyek:
Magyarország szinte minden vidékén ismerik.
Számára minden előadás egyaránt fontos, legyen az Budapesten
a Kongresszusi Központ épületében több ezer fős hallgatóság
előtt, vagy néhány száz főt számláló kistelepülés templomában.
Külföldi országok közül elsősorban Európában koncertezett,
de két alkalommal járt Japánban és Kanadában is.
Tanítványai, a fiatal tárogatós nemzedék ígéretes képviselői.
/ Makó Péter, Erdő Zoltán / A Rákóczi Tárogató Egyesület elnökeként
országos tárogatós találkozókat és világtalálkozókat szervez.

Makó Péter

Makó Péter

1979-ben születtem Nyíregyházán. 1986-ban kezdtem el citerázni, 1990 óta klarinétozom. A zeneiskola mellett édesapám rendszeresen elvitt magával lakodalmakba is zenélni dallamkészletem feltöltését elősegítendő. Vonószenekarban 1994 óta játszom. Az eltelt évek során a klarinéton kívül elkezdtem tárogatón, szaxofonon, dudán és különböző méretű furulyákon is játszani. 
 

Lugosi Tibor

Nívodíjas klarinét -és tárogatóművész 

www.tarogatomuzsika.atw.hu

 

 

Tárogatóval kapcsolatos könyvek, tanulmányok

Gábry György (1966/67): A tárogató In: Fólia archeologica XVIII

Sárosi Bálint (1967): Die Volksinstrumente Ungarns /Handbuch der europaischen Volksmusikinstrumente Ser.I. Vol. 1, Leipzig, 86. /

Sárosi Bálint (1982): Magyar hangszeres népzene, Budapest

Weismann J. S.(1984): Tárogató In: The New Grove Dict. of Musical Instruments. Ed. St.Sadie, London-New York

Lajtha László(1992): A tárogató vándorútja Perzsiából Európába. In: Lajta László összegyűjtött írásai. S.a.r. Berlász Melinda. I.p. Budapest

Sudár Balázs - Csörsz Rumen István (1996) Trombita, rézdob, tárogató Enying

Falvy Zoltán - Bernhard Habla (1998): A tárogató Budapest - Oberschützen

Dr. Pap János (1999 - 2000): A tárogató. Tanulmányok I, II, III, IV. Hangszervilág Budapest

 


 

 

 

 

 

 

  

 

 

 forrás: origo.hu, Pap János, Lugosi Tibor

 

 

A Pallas Nagylexikon szócikke a tárogatóról:

  Forrás: Pallas Nagylexikon

"Régi magyar fúvóhangszer, melynek az elmult századokban többféle faja fordult elő nagyság, hosszuság és hangöblösség tekintetében. Fából készült, lyukakkal ellátva, melyből a hangot nádfúvóka segítségével hozták ki. Általában tábori, harci célokra szolgált, mint jelző riasztó és különféle hadi evoluciókat irányító hangzó eszköz; már a legrégibb csatáknál, amelyeket a magyar sereget vívtak nyomát leljük s a történelmi és mondai adatok szerint már az augsburgi csatánál Lehel kürtje mellett s Zrinyi Miklós szigetvári kirohanásánál is szerepelt. Leginkább divatozott a magyar szabadságharcok idejében, különösen pedig a II. Rákóczi Ferenc korában. Voltak szakasz-, század- és ezred-T.-k különféle nagyság, vastagság és öblösségben, a szerint, amint kisebb vagy nagyobb tömegek irányítására szolgáltak. A fúvóhangszerek fokozatos fejlődésével azonban lassankint kimentek a használatból s e század elején már csak mint történelmi ritkaságok fordultak elő s használati módjuk is jóformán feledésbe ment. Alakja leginkább hasonlított a mai oboa és kalirnéthoz, de mint önálló hangversenyi vagy zenekari hangszer ugy szólván semmi szerepet sem játszott egészen a 60-as évek elejéig, mikor Szuk Endre, a nemzeti szinház akkori oboistája ismét fölelevenítette és divatba hozni igyekezett mint solo-hangszert, Scripsky akkori budai hangszerkészítő által eszközölt javított alakban, de több fogyatékosságánál fogva nem tudott magának utat törni; nehézkes volt a befúvása nádszipka segítségével, a kromatikus skála kihozatalára pedig éppenséggel nem volt alkalmas, miért is terjedelmesebb dallamok kihozatalát sem lehetett rajta eszközölni. E bajon segítendő, legújabb időben Schunda V. József udvari hangszergyáros egy olyan elmésen és célszerüen megalkotott T.-t konstruált, amely hivatva van nemcsak a régi magyar T.-t új életre kelteni, hanem azt mint sajátlagos szinezetü zenekari hangszert általános használatuvá is tenni, különösen a katonai zenekarokban, hol a mostanság széltében használni szokott szárnytrombita-solo szerepét lesz hivatva átvenni. E modern T. reformja abban áll, hogy a régi T. jellege megtartásával az oboa, klarinét és fagot szinvegyületét is egyesíti magában s a régebben használt nádszipka helyett klarinétszerü fúvókával van ellátva több billentyüvel, mi által a kromatikus hangok is kényelmesen kihozhatók rajta. E reformált t.-hangszert a mult évben Káldy Gyula mutatta be a magyar tudományos akadémiában rendezett történelmi hangversenyében, hol általános feltünést keltett Hickisch Henrik magyar királyi operaházi magán klarinétos és nemzeti zenedei tanár kezelése s bemutatása mellett. Az érdemes reformátor Schunda V. J. legújabban rendszeres elméleti s gyakorlati T.-iskola kiadásával is gazdagította a magyar zeneirodalmat, mely e nemben unikumnak mondható s melynek szerzője szintén Hickisch Henrik."

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.