Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A magyarság zeneszerszámai.- A furulya

2009.10.28

Régi hangszereinkről kevés írásos emlék maradt fenn. Anonymus említi a Gesta 46. fejezetében, hogy a magyarságnak voltak "kobozai és sípjai". Hogy a magyarok mennyire kedvelték a sípokat, arról egy 1138-ból származó oklevél tanúskodik, melyben már a Sípos helynév szerepel. 1222-ből már (Ladislaus) Sypus személynévvel is találkozunk és az 1200-as években tudomásunk van a pozsonyi jukulátorok (énekmondók és hangszeres zenészek) csallóközi birtokáról. E birtokot 1358-ban "Pozsony vár síposainak telke gyanánt" említik.

A furulya, a fuvola, a cserépsíp és az okarina

 

A hosszú furugla vagy hatlyukú furulya sípszerű hangszer, magyarországi használata a XII. század óta ismert. Szólóhangszer, amelyet a pásztorok és a parasztok maguk készítettek. Ennek rövid változata a hat lyukú furulya, hosszú változata pedig a hosszú furugla ("magyar furulya"), mely öt lyukú és háromszor olyan hosszú, mint az egyszerű furulya és a félhold alakú szélhasító nyílása a hanglyukakkal átellenes oldalon található. Ennél a típusnál komoly szerepet kapnak a felhangok. A hangsora dúr vagy dúr jellegű mixolid. A hosszú furugla eredete belső-ázsiai; a Góbi-sivatag peremén élő pásztornépek ma is használják, még lovon ülve is fújják. Hogy a magyaroknak volt hosszú furuglyájuk bizonyítja Dzsajháni, írván, hogy "a bolgároknak (magyaroknak) különböző lantjaik, tamburái és furulyái vannak. Furulyáik két könyök hosszúak, lantjaikon nyolc húr van".

A perem- vagy szélfurulya még e század elején is igen gyakori volt a székelyeknél. Hat lyukú, befúvása a tilinkóéhoz hasonlóan a peremről történik.

A tilinkó (tilinka, csilinka) játszólyuk nélküli furulya, melynek vége nyitott, befúvásánál rézsútos éle van, ezt illeszti ajkához a játékos. Hosszú, nem ritkán 80 cm körüli egyenes furatú kb. másfél centiméter átmérőjű cső, melynek befúvónyílását elvékonyítják. Ma már csak a csángó-magyarok használják csilinka néven, régebben a székelyeknél is elterjedt; hegedűvel és gardonnal zenekarokban használták. Keleti hangszer, a Kárpát-medencétől nyugatra nem ismert. Gyermekjáték változatát fűzfatilinkónak nevezik.

Lopótök és napraforgószár furulyák a magyar népi hangszerek között fordulnak elő. E perembevágásos furulyákat lopótökdudának vagy napraforgódudának is nevezik. E hangszerek a világ szinte minden táján előfordulnak; nálunk a keleti változatokkal találkozunk.

Harántfurulya vagy fuvola (oldalfúvós, félenfúvós, flóta, flajta vagy pikula) ázsiai eredetű. Első ismert példánya Kínából a Sang uralkodók idejéből (Kr.e. XVIII-XII. század) származik; ezen a fúvónyíláson kívül az ujjak részére négy nyílás van és összesen öt különböző hang szólaltatható meg rajta. Európában sok változata alakult ki, a magyarországi 50 cm-nyi flótán vagy pikulán hat lyuk van. A legrégebbi magyarországi ábrázolás a XIII. századból származó "Kassai vízöntő" figurája balkezes tartású.

Kettősfurulyát elsősorban a csángók használnak. Egy testben két azonos hosszúságú furat van, de csak az egyiknek vannak hangnyílásai. Játékmódja megegyezik a hatlyukú furulyáéval, a másik csövön az alaphang szól kíséret gyanánt. Ehhez hasonló példányok Zalában is előfordultak.

A pánsíp egynyílásos furulyák kötege, amely ősidőktől létezett Kínában, ahol e hangszert más hangszerek hangolására használták. Feltételezhető, hogy európai gyökere is van.

A cserépsíp vagy okarina a fuvolafélék családjába tartozik. Cserépből készült tojásdad alakú hangszer, amelyet körtemuzsikának, cserépsípnak vagy kakasnak is neveznek. A hangszer egyszerű dallamok megszólaltatására alkalmas. Kínából Shang-kori ásatásokból került elő, de Kínából a Kr.előtti leírásokból is ismerjük. Magyarországon IX-X. századi körtealakú belső-ázsiai jellegű cserépsíp került elő a Tata melletti Cseke-tó környékéről, amelyen "keleti jellegű" ember arcát képezték ki. A magyar körtemuzsikán általában 2-4, néha 6 hangnyílás található csakúgy, mint a magyar furulyán. Gyakran alakítják ki az okarina testét madár-alakúvá; vizet töltve bele csicsergő hangot ad. A cserépsípok vagy hasas furulyák csoportjába tartozik a barackmagsíp, a hasas okarina és a pásztordoromb.

forrás:Kiszely I.

 

 

 

http://video.google.com/videosearch?hl=hu&rlz=1T4SKPB_huHU340HU345&q=furulya+youtube&um=1&ie=UTF-8&ei=IsfkSvr2G42KngP7jdSiCw&sa=X&oi=video_result_group&ct=title&resnum=1&ved=0CA0QqwQwAA#

http://video.google.com/videosearch?hl=hu&rlz=1T4SKPB_huHU340HU345&q=furulya+youtube&um=1&ie=UTF-8&ei=IsfkSvr2G42KngP7jdSiCw&sa=X&oi=video_result_group&ct=title&resnum=1&ved=0CA0QqwQwAA#

http://video.google.com/videosearch?hl=hu&rlz=1T4SKPB_huHU340HU345&q=furulya+youtube&um=1&ie=UTF-8&ei=IsfkSvr2G42KngP7jdSiCw&sa=X&oi=video_result_group&ct=title&resnum=1&ved=0CA0QqwQwAA#

 http://video.google.com/videosearch?hl=hu&rlz=1T4SKPB_huHU340HU345&q=furulya+youtube&um=1&ie=UTF-8&ei=IsfkSvr2G42KngP7jdSiCw&sa=X&oi=video_result_group&ct=title&resnum=1&ved=0CA0QqwQwAA#

 

 

A legrégebbi hangszer

(Már a Neander-völgyi is furulyázott...)

Eredeti csontfurulya

Eredeti

Szlovéniában, a Divje Babe barlangban egy fiatal barlangi medve combcsontjából készült, legalább 43 ezer éves négy furatú furulyatöredékre bukkantak 1996-ban. Ez az eddig ismert legősibb - dallamot megszólaltatni képes - hangszer.

Rekonstrukció

Rekonstrukció

Ian Cross, a Cambridge-i Egyetem zenetörténésze azonban úgy gondolja, a kőszerszámok készítésekor lepattant kőszilánkokkal is lehetett hangokat "csiholni" több ezer évnél jóval korábban, akár több millió évvel ezelőtt. Hiszen az eddig ismert legrégibb pattintott kőeszköz több mint 2,5 millió éves, és nem is homo, hanem egy ausztralopitekusz-faj készítette. Cross feltevésének bizonyítására olyan kovaköveket kezdett pattintgatni, amilyeneket korai őseink is használtak a kőkorszakban. Azt tapasztalta, ha ilyen kis szilánkokat felfüggeszt, nagyon szép csengő hangot adnak ki. De ha egymáshoz ütögette a szilánkokat, akkor is tudott dallamos hangokat kelteni. Ugyanakkor, ha tovább élesítette őket és változtatott az alakjukon, változott a hangszínük is. Más kutatók szerint nagyon valószínű, hogy az ember előbb zenélt, mint ahogy megtanult beszélni. Sőt, dr. Stephen Mithen, a Readingi Egyetem professzora úgy véli, a zene egy lépés volt a beszéd kialakulása felé.

Eredeti csontfurulya méretei

 

Geienklösterle-i csontfurulya

Találtak már ezelőtt is szarvas-, madár- vagy mamutcsontból készített, vadászatra és szórakoztatásra használt sípokat és furulyákat Európában, valamint Ázsiában, de mindig "fiatalabbakat", vagyis a modern ember, a Homo sapiens sapiens által látogatott rétegekben.

A Divje Babe-i lelet előtt ismert legrégebbi hangszer szintén egy furulya volt, ezt az Ulm közeli Geienklösterle barlangban, Dél-Németországban találták meg. A 30-37 ezer éves, 18,7 centiméteres furulyán - melyet mamutagyarból véstek ki - három lyuk van az ujjak számára és nagy valószínűséggel összetett dallamok lejátszására is alkalmas volt. A jégkorszaki furulyát 31 darabban találták meg, egyes darabjai hiányoznak, ám annak megállapítására, hogy a hangszer milyen dallamok produkálására volt képes, Friedrich Seeberger a prehisztorikus zene kutatója elkészítette a hangszert fából.

A kísérletek azt igazolják, hogy az ősi furulya igazán kifinomult dallamokat produkálhatott.

A kutató szerint a hangok fölöttébb harmonikusak. Nem diatonikus, inkább csak a pentaton hangsor hangjainak megszólaltatására volt képes.

Hattyúcsont furulya

Egy évtizeddel ezelőtt már találtak ugyanitt két másik furulyát, azokat azonban hattyúcsontból faragták ki. (lásd balra)

Geienklösterle-i csontfurulya

A furulya kemény mamutagyarból történő kifaragása sokkal nehezebb munka volt, mint madárcsontból, melyek már eleve üregesek. A görbe agyart el kellett repeszteni, a két felet óvatosan kivájni, majd összeilleszteni és összeragasztani, ráadásul tökéletesen légmentesen. (lásd jobbra)

A furulyák készítői az utolsó jégkorszak idején, a felső-paleolitikumban éltek. Európában ebben az időben a neandervölgyi ember mellett már az első modern ember is megjelent.

 

Forrás: National Geographic

A hang keletkezésének helye

A furulya működése

A furulya az egyik legegyszerűbb felépítésű hangszer, nincsenek mozgó alkatrészei, gyakorlatilag egy cső, nyolc játszólyukkal. Egyszerűsége ellenére működése meglehetősen összetett és bonyolult.

A hang keletkezése

A labium (ajak) a furulya legfontosabb része. Itt keletkezik a hang, ezért élének (peremének) legkisebb sérülése is a hangminőség jelentős romlásához vezethet!

A szélcsatornán beáramló levegő a labiumra (azaz ajakra, innen az ajaksíp elnevezés, népiesen "szélhasítónak" szokták nevezni) érkezve rezgésbe hozza a hangszer testében található légoszlopot. A szélcsatornából érkező levegő áramlását és a légoszlop elmozdulásának két fázisát az alábbi képek szemléltetik.

 

A levegő áramlása A levegő áramlása

 

A légoszlop irányváltása (rezgése) annyiszor történik egy adott hangon, amennyi a rezgésszáma, tehát például egy 440 Hz-es a' hangon másodpercenként 440-szer.

Állóhullámok

Az állóhullám kialakulása

A piros pontok jelölik a rezgési csomópontokat.
A képen 5 rezgési csomópont, 4 csúcspont látható.

A légoszlopban állóhullámok jönnek létre, az egymással szemben haladó hullámok a légoszlop közepén a rezgési csomópontban találkoznak, majd visszaverődnek.

Az összes lyukat lefogva, a légoszlop két végén (a sípnál és a lábnál) alacsony nyomású, nagy sebességű csúcspont, míg középen egy magas nyomású, de álló rezgési csomópont jön létre.

 

A furulya alaphangja (az 1. regiszter legmélyebb hangja)

1. regiszter F

 

A hangmagasság

Amikor a lyukakat sorban kinyitunk, a rezgő légoszlop hosszát rövidítjük meg. A rövidebb légoszlop magasabb rezgésszámot, tehát magasabb hangot eredményez. Ha a lyuk elég nagy, akkor gyakorlatilag azt a hatást érjük el, mintha levágtunk volna a hangszer hosszából azon a ponton, ahol a lyuk található. A lyukak mérete azonban nem mindig pontosan akkora mint a szükséges, ezért kell villafogásokat alkalmazni (például a félhangoknál).

Az 1. regiszter hangjai

1. regiszter A 1. regiszter D 1. regiszter G2

A képeken látható, hogy a légoszlop hossza hogyan változik bizonyos hangoknál. Az első regiszterben egy rezgési csomópont és a légoszlop két végén két csúcspont alakul ki.

Az 1. regiszter negyedik hangja

1. regiszter H

A furulya negyedik hangján (C-furulyán f/fisz, F-furulyán b/h) villafogás használata szükséges, a lefogott lyukak között egy nyitott lyukat kell hagyni. A nyitva hagyott lyuk túl kicsi lesz ahhoz, hogy a rezgő légoszlop hosszát a lyukkal egy vonalban "levágja", így adva lehetőséget félhang játszására.

A 2. regiszter

2. regiszter A2

Jól látható, hogy a második regiszterben (hüvelyk-lyuk félig nyitva) két rezgési csomópont alakul ki, a légoszlop két rövidebb részre válik (pontosan feleződik). Ebből fakad a lehetőség, hogy ugyanazokkal a lyukakkal (melyeket az alsó regiszterben használtunk) más hangokat is meg lehet szólaltatni (második oktáv hangjai).

A 3. regiszter

3. regiszter E3

Ha a második regiszterben villafogást használunk (tehát a hüvelyk-lyuk mellet egy másik lyukat is nyitunk), a légoszlop három részre szakadását kényszeríthetjük ki. Ekkor három rezgési csomópont alakul ki és egy harmadik regiszterbeli hangot eredményez.

A 4. regiszter

4. regiszter G3

Ha a hüvelyk-lyuk mellet két másik lyukat is nyitunk, a légoszlop négy részre szakad. Ebben az esetben négy rezgési csomópont jön létre.

A regiszterváltások

Regiszterek

A regiszterváltások adnak lehetőséget arra, hogy mindössze nyolc lyuk segítségével két és fél oktáv hangterjedelemben, több mint harminc hangot tudunk a furulyán megszólaltatni.

Ugyanakkor éppen a regiszterváltások miatt okozhatnak nehézséget bizonyos trillák, nevezetesen azok a trillák, amelyek pont a regiszterváltás határán vannak. (Például C-furulyán az e''-d'' trilla.)

 

Intonáció

A szélcsatornán keresztül a labiumra érkező légáram sebességével csekély mértékben, de hallhatóan befolyásolható a hangmagasság. Ha erősebben fújunk a hangszerbe, a gyorsabb légmozgás kissé megemeli a rezgésszámot, így a hang magasabb, ha túl gyengén fújunk a hangszerbe, a rezgésszám csökkenésével a hang alacsonyabb lesz. Ebből következik, hogy dinamikát (hangerősséget) nem lehet furulyán fúváserősséggel szabályozni, mert egyszerűen hamis lesz. Más eszközökhöz kell tehát folyamodni, ilyen lehet például a hangok hosszúsága, az artikuláció, vagy piano- illetve fortefogások alkalmazása (ezek olyan speciális fogások, melyekkel a normál fogáshoz képest magasabb, vagy alacsonyabb hangot eredményező fogást keresünk, ezeket gyengébben, vagy erősebben megfújva éppen a szükséges hangmagasságot kapjuk).

A furulyán használható ujjrend a hangszer felépítésétől; furatától, átmérőjétől és menzúrájától (ezek arányaitól) függ, ami évszázadok alatt sokat fejlődött. A korai reneszánsz hangszerein a hangterjedelem kevesebb, mint két oktáv volt. Az egyik legrégebbi fogástáblázat Sylvestro Ganassi fogástáblázata, amely 1535-ben jelent meg.

Ganassi

Ganassi kísérletezett is a hangszereivel, La Fontegara című munkájában találhatók meg az alábbi táblázatok, kísérletezésének eredményei. Ezek az ujjrendek jelentősen eltérnek a "modern" ujjrendektől. A táblázatok három különböző furulyára vonatkoznak, mindegyik táblázatban balról az első egy g-furulyán fogott f (c-furulyán b-nek felel meg), a harmadik g (c-furulyán c-nek felel meg).

Ganassi

 

Virgiliano

Ez egy lényegesen későbbi táblázat (1600 körül) Aurelio Virgiliano gyűjteményéből. Ez a hangszertípus hasonló a Ganassi-féle furulyához, hangterjedelme nem éri el a két oktávot. Táblázata g-furulyára vonatkozik.

Virgiliano

 

Jambe de Fer

A XVI. század közepétől a furulya szerkezete, felépítése jelentős változásokon ment keresztül, ennek köszönhetően kibővült a hangterjedelme, elérte és túl is lépte a két oktávot. Ez az első nyomtatott fogástáblázat, melynek ujjrendjei már nagyon hasonlóak a modern fogásokhoz, Philibert Jambe de Fer 1556-ban megjelent Epitome Musical című művéből.

Jambe de Fer

 

Mersenne

Hasonló ujjrendet találunk Mersenne táblázatában is (Harmonie Universelle, 1630). Néhány kivételtől eltekintve megfelelnek a mai hangszerek ujjrendjeinek.

Mersenne

 

Blankenburgh (Jacob van Eyck)

1646-ban megjelent Fluyten Lusthof című kiadványában Blankenburgh leírja a van Eyck-féle furulya ujjrendjeit, de nem foglalja táblázatba. Ujjrendjei a szokásos kialakult fogásokra vezethetők vissza, mivel nagyon is elterjedt a fél-lyukak használata a villafogások helyett, elsősorban a módosított (b-s és #-es) hangok megkülönböztethetősége érdekében.

A h'' és c''' hangok leírása (c-furulyán):

"A felső kézzel az alsó lyukat több mint félig lefedjük, az első ujjhoz tartozó lyukat szintén lezárjuk, az alsó kezünkkel a mutató-, középső- és a gyűrűsujjunkhoz tartozó lyukakat is lefedjük, így egy a második regiszterbe tartozó hangot kapunk.

A felső c hangot a következőképp szólaltathatjuk meg: a felső kézzel a az alsó lyukat több mint félig befedjük, az első ujj lyukát betakarjuk, az alsó kéz mutató- és középső ujjával szitén lezárjuk a lyukakat, így egy harmadik regiszterbe tartozó hangot kapunk."

Blankenburg

 

Bismantova

Az első táblázat, amely barokk furulyára készült. Bartolomeo Bismantova munkája, amely 1677-ben jelent meg, g-alt furulyára alkalmazható. Ez a hangszer sokáig szólóhangszer volt Itáliában. A táblázatban szereplő számok a lefedett lyukakat jelzik (1=hátsó hüvelyk-lyuk).

Bismantova

 

Freilhon-Poncein

Freilhon-Poncein LA VERITABLE MANIERE D'APPRENDRE A JOUER EN PERFECTION DU HAUT-BOIS, DE LA FLUTE ET DU FLAGEOLET ("Az igazi módszer a tökéletes játék megtanulásához furulyán, oboán és flageolet-ten") című munkája 1700-ban jelent meg. Ebben három táblázat található, melyek a furulyával foglalkoznak. Külön táblázat szemlélteti a természetes, a keresztes (diése) és a b-s (bémol) hangokat. A hangterjedelem itt két oktáv és egy hang (F-alt; f' - g''', a fisz'''- t nem tartalmazza a táblázat). Az utolsó előtti lyuk (jobb gyűrűsujj) gyakran fedett, nyilvánvalóan a hangszer biztos megtartása végett.

Freilhon-Poncein Freilhon-Poncein Freilhon-Poncein

 

Hotteterre

A barokk korszak legszélesebb körben ismert táblázata, amelyet 1720-ban megjelent iskolájában Jacques Hotteterre-le-Romain írt le. Ujjrendje nagyon hasonló a Freilhon-Poncein által leírtakhoz.

Hotteterre

 

Stanesby

Az alábbi táblázatoz Thomas Stanesby Junior adta ki 1732 körül, a tenorfurulyáról szóló értekezésében, tehát C-furulyára értendő ez az ujjrend. Különlegessége, hogy megkülönbözteti a keresztes és b-s hangokat, valamint leírja a cisz''' fogását is. (x = félig fedett lyuk)

Stanesby

Megjegyzés: A táblázatban tévedés lehet a megadott ujjrendekben a 4. hangra (F) vonatkozóan. Hogy az oktáv tiszta legyen, normális esetben a 4. hang fogása nem lehet ugyanaz a két regiszterben. Ha az alsó F tökéletes (tiszta), akkor a felső F-hez az utolsó előtti lyukat csak részben kell lefedni (Hotteterre-féle ujjrend). Ezzel szemben ha a felső F pontos (tiszta), az utolsó lyukat is le kell fedni az alsó F-hez, hogy tiszta legyen (modern ujjrend).

Philippe Bolton hangszerkészítő mester cikke alapján

 

A furulya és a fuvola. Ilyen vagy olyan furulyája (furollya, furugla) minden népnek van; a moldvai csángók e hangszert szültűnek (sütünek vagy süvöltőnek) nevezik, az irodalomban helytelenül pásztorsípnak írják le. E hangszerek átlagos hossza a magyaroknál 40 cm körüli, többnyire bodzacsőből készítették és a cső végébe 3-4 cm hosszúságú dugót készítettek. Ebbe vésték bele a szélhasító nyílást, amelyet felvágásnak, kivágásnak, holdnak, hódnak, hódliknak, szemnek, szemlyuknak, ablaknak vagy aknának neveztek.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

2100.Gödöllő, Szt. jános u 11

(Örlős Erzsébet, 2012.07.26 18:51)

Nekem egy nagyon régi cseréptilinkóm van, azt hiszem. Az alakját a Hindenburg alakjához tudom hasonlítani, persze csak 16 cm hoszzúságig. 2x4 luk van az egyik felén és 3 a másik felén, persze a befújó lukon kívül. Nem egészen tudom, hogy milyen hangszer de van vagy száz éves, és van rajta két nagyon komoly beleégetett pecsét is. Szeretném a segítségét kérni abban, hogy mi lehet. Az biztos a pecsétek alapján, hogy nem keleteurópai.
Köszönöm az esetleges válaszár!
Tisztelettel: Örlős Erzsébet

blockflöte

(népzenész, 2011.09.17 20:59)

Ja, még egy... A magyar népzenében "furulya" néven nem a "blockflötére" (vagy barokk furulyára) kell gondolni, ami pl fentebb a furulya működését szemléltető ábrákon látszik! A "népi" furulya (vagy pásztorfurulya) jellemzően 6 játszólyukkal rendelkezik, szemben blockflötével ("iskolai furulya" :D) azaz teljesen más fogásokkal, és más fúvástechnikával is kell játszani rajta. (Amikor más a lyukak száma, ott általában más néven is neveződik a hangszer, mint pl a "hosszúfurulya" vagy a moldvai csángóknál használatos 5 lyukú "kaval". Sőt, a játszúlyuk nélküli tilinka is megemlíthető itt.)

a síp nem furulya!

(népzenész, 2011.09.17 20:45)

Sípnak a középkori magyar nyelvben - ahogy a moldvai csángóknál a mai napig is - a dudát nevezték, nem a furulyát. A "Sipos" név is a dudásokat idézi. (Románul "csimpoj" szóval bizonyosan régi magyar szó.) A "síp" nyelvsípos hangszereket jelentett, mint említettem dudát vagy akár a "tárogatósíp", "töröksíp" összetételből is kiderül ez. A csángóknál maradt fenn a furulya középkori magyar neve is: "süvöltő" (vagy "süvöltyű"). A moldvai csángómagyar nyelvben ez "sültü" (a "sziszegő nyelvjárású" falvakban "szültü") változatban használatos mindmáig, de feljegyézekből ismert a kiveszett megnevezés más magyar vidékekről is. Sőt, ázsiai rokonnépeknél is találkozni vele, pl a cseremiszeknél "sialtys" alakban.
(Irodalom pl. Pávai István: Az erdélyi és a moldvai magyarság népi tánczenéje)

Másik teljesen hibás információ a "tilinkónál": "Ma már csak a csángó-magyarok használják csilinka néven, régebben a székelyeknél is elterjedt; hegedűvel és gardonnal zenekarokban használták." Ezzel szemben hegedűvel (és gardonnal) semmiféle furulyát (nemhogy játszólyuk nélküli tilinkót...) soha nem használtak a városi táncházmozgalom előtt. Sőt tilinkót azóta sem.... Életszerűtlen, sőt szinte fizikailag is képtelenség paraszti közegben, ugyanis nagyon precízen elkészített és hangolt furulyát igényel ez, és még akkor is teljesen másképp hangolódik játék közben a furulya mint a hegedű. Tapasztalatból mondom, őrült nehéz a különféle hangfekvésekben úgy intonálni, hogy a kettő együtt hamis ne legyen. Arról nem beszélve, hogy a hegedűjáték hangnemváltásait sem tudta volna követni parasztfurulyás. A néphagyományban a furulya a pásztorok hangszere volt, vonós zenekarban (akik ráadásul jellemzően "profi" cigányzenészek) nem játszott soha. (Cigányok meg nem furulyálnak...)
Mellesleg a "csilinka" megnevezéssel soha sem találkoztam csángóknál, bár attól elvileg még nem kizárt. Esetleg valami romános kiejtésű alakváltozat?? (T=C - ezt a hangszert ugyanis ők is ismerik, használják.)

cserépsíp

(aniko, 2010.10.22 16:57)

léccives segiccs nekem a cserépsíp keresésében köszönöm