Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A magyarság zeneszerszámai - kettős avar síp és társai

2015.01.03

 

 

Egytestű, egyszerű nyelvű sípok szerte a világon előfordulnak, de különösen az ázsiai népek használják ezeket. A hangszerek teste nádból, lopótökből stb. készül. A magyar népi hangszerek közt az egyszerű klarinétféléknek néhány változata ismert, amelyeket ma már csak alig vagy egyáltalán nem használják.

A nádsíp korábban főleg a pásztorok körében volt népszerű. Az üreges nádszálra a furulyához hasonlóan 6 lyukat fúrtak; a síp hangsora dúr vagy mixolid, hangterjedelme egy oktávnyi. A hangszer megszólaltatásához szükséges nyelvet a befúvás helyéhez közel, a hangszer testéből hasítják ki. A hangszer testének hossza egy kisebb hatlyukú népi furulyáénak felel meg. A hangszer kínai, ahol több néven ismerik, mint la pa, chun kuan vagy kuan zu. A nádsíp gyermekváltozata a fűzfasíp (gyereksíp, zsidósíp, fűzfafütyülő, fűzfafurulya, vagy fűzfatilinkó).

Egyéb nevei: nádduda, nádpikula. A nádsíp, egy nádcsőből készült primitív klarinét. Egyszerűbb változata arasznyi hosszúságú, mindkét végén nyitott nádcsőből áll; a rácsapó nyelv a hangszer testéből van kihasítva. A cső nyitott felső végét játék közben a játékos nyelve zárja el. A valamivel fejlettebb változat kétrészes: külön darabból álló fúvókája úgy készül, mint a kecskeduda dallam- és kontrasípjáé. Ezt a vékonyabb nádcső-fúvókát dugják bele a hangképző nyílásokkal is ellátott nagyobb nádcső – a hangszertest – végébe, s ha az érintkezésnél a két cső nem zár eléggé, viasszal is körül tapasztják. A nádsíp hangképző nyílásainak száma 6 vagy 7 (a 7. rendszerint legfelül a cső hátsó oldalán van). Játék közben a nádsíp fúvókáját mélyen szájba kell venni, hogy annak nyelve a szájüregben szabadon rezeghessen. Nádsípon előadott dallam jellegzetességei nagyjából ugyanazok, mint a dudáé. A nádsípot a furulya vagy duda mellett – mint emezeknek játéktechnikában, ill. hangzásban is közeli rokonát – régebben is elsősorban pásztorok használták.(forrás asztalos ferenc)

Kétrészes nádsíp (Dévaványa, Békés m.)

A regőssíp a régi magyar hitvilágban gyökerező regölés népszokásának hangszerei közt e század elején még szerepelt. A hangszer teste kivájt lopótökből készült (a lopótök ősi ázsiai növény!) és egyik változatán 3, a másikon 6 hangnyílás található. Hosszú szárának a végébe kerül a fúvóka, azaz a rezgőnyelv, mely a lúd vastag gerincű evezőtollából készült. A "régi tárogatók egyszerű utánzatainak" fogható fel, amelyeken egyszerű dallamok játszhatók. Feltehetően az ősmagyarok számára a dúr hexachord vagy egyes pentachord hangsorra épülő szűk hangterjedelmű dallamok különleges jelentéstartalommal bírtak; ez a régi magyar hit- és hiedelemvilág sajátos zenei nyelve lehetett. Belső-Ázsiában ma is a néhány magas hangból álló általában magas dallamtöredék azt a célt szolgálja, hogy távol tartsa és elriassza az ólálkodó gonosz és ártó szellemeket.

magyar népi hangszerek - tárogató és regős síp

A klarinét (cigánysíp). A régi népi sípféle hangszerek egyre ritkább használata és a népi kultúrából való elmúlása közepette jelent meg a klarinét a magyar népzenében. Azokhoz a hangszerekhez tartozik, amelyet senki se "talált fel". Öt világrész pásztorai ősi időktől fogva ismertek felső zárt végződésűk mellé vágott fúvónyílású henger alakú sípokat. A modern klarinét ősei nádból vagy fából készült egyszerű nyelvű sípfélék voltak, melyeket elsősorban pásztorok használtak és a legegyszerűbb népi fúvó hangszerek voltak. A hangszer magyarországi feltűnéséről csak a XVIII. század óta van tudomásunk; "primitívebb" formái régóta használatban voltak az országban. A klarinét a viszonylag új keletű verbunkos zene kialakulásakor vonult be a cigányzenekarokba. A falusi magyar parasztember kezébe az 1800-as évek közepe táján jelent meg.

Légkamrás, egyszerű nyelvsípok (egytestű és kettős sípok) a klarinét, a sípfélék és a tömlővel rendelkező dudafélék között állnak. A légkamra a hangszer testéhez csatlakozó képződmény, melyben a rezgőnyelv helyezkedik el. A légkamrába fújt levegő megnövekedett nyomása hozza rezgésbe a sípnyelvet. A légkamrák lehetnek lopótökből, tehénszarvból vagy fatölcsérből.

Egyszerű nyelvű, légkamra (és tömlő) nélküli kettős (szárú) sípoknak számos válfaja, típusa és egymás közti átmenete létezik. Az európai ilyen sípok Keleten alakultak ki és a legtöbb élő változata ma is ott található. A hangszerek 20-22 cm hosszúak, a sípszárak kettőzésének komoly okai vannak: a hangerő növelése és sajátos "lebegő" hanghatás elérése. A hangszer egyik sípszárán 6 hanglyuk van, a másikon nincs nyílás; az az "ikerfurulyához" hasonlóan a bordunkíséretet adja. A kínai qiang-di sípot már a Hán-dinasztia (Kr.e. 206-Kr.u. 220) korában használták, ennek közép-ázsiai képviselője a kosnaj, indiai elnevezése diyanai, arab neve zummara, de megtaláljuk Egyiptomban az V. dinasztia korából vagy az ősi Ur városában. Európába a keleti nagyállattartó lovasnépek hozták be. Több kettős síp került elő a Kárpát-medencéből főleg avar sírokból (Jánoshida, Alattyán-Tulát, Bijelo-Brdo, Hisztria, Balatonfűzfő, Szegvár-Szőlőkalja, Kunmadaras, Rácalmás, Alsógalla és Ószonyről), de a "legklasszikusabb" a felgyői avar síp, amely dudaszerű volt. A sípok hosszúsága 180 és 173,9 mm, a hangnyílások száma mindkét oldalon 6-6, a falvastagság 1-2 mm, a síp darumadár (Grus grus L.) sípcsontjából készült. Csajághy György megszólaltatta e sípot és arra a megállapításra jutott, ahogy a felgyői avar sípon a kellő fúvóka alkalmazásával a magyar népdalkincs egy oktáv terjedelmű pentaton dallamai viszonylag tisztán lejátszhatók. Bár a felgyői avar síp késő-avarkori sírból került elő, hangsora mégis azonos a magyar népzene ősi rétegének uralkodó dallamvilágával. Legközelebbi analógiája a belső-ázsiai a Hszincsiang, Kanszu és Yünnan területén ma is használatban levő qiang-di és a bawu nevű hangszer. forrás: Kiszely István

Avar kettős síp

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.