Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tovább élnek a nemzet emlékezetében

2015.10.08

 

Életüket és vérüket
 

„…a legnagyobb szigorúság a kompromittáltakkal szemben. Sok fejnek kell lehullania, mint a kiemelkedő mákfejeknek, ha az ember fölöttük ellovagol” 

(Ferenc József utasítása Haynaunak az aradi ítéletek előtt 1849. szeptembere)

Vannak, akik azt mondják, hogy miután 1849. október 6-a óta eltelt a százötven esztendő már a magyar is boldogan koccinthat a sörös kriglivel. Én meg azt mondom, csak csínján a korsók csattogtatásával! Mert nem az idő, hanem a hit a haza iránti elkötelezettség a mérvadó. Mert mi is történt 1849. október 6-án az aradi vársáncban?

Bott Ferenc hóhér, ki bevégezvén Haynau parancsát segédeivel a magyar szabadságharc vértanúinak lecsupaszított holtestei felett, dolga végeztével sörözni kezdett, s bakóival koccintott.
Bott egyébként csapnivalóan rossz hóhér volt. Leiningent például kínok-kínja közepette végezte ki, miután a bitónál magasabb termetű tábornok lába leért a földre, s a pribékek csak sokadik próbálkozásra tudták kioltani életét.
Damjanich kinek a lába el volt törve, valamit sejthetett a Grácból érkezett hóhér kvalitásaiból, mert magához kérette a kivégzés előtti napon a bakót, s kérte, hogy „kevés kínzással” végezzen vele. Mire Bott a következőket mondta: „Excellenciád meg lesz velem elégedve. Maga tökfilkó! –tréfált vele Damjanich. Hogy lennék én megelégedve azzal, hogy felakaszt.”
Bott a kivégzésről a következő igazolást kapta:

"1849. október 6.
Johann Schükl cs. kir. hadbíró százados igazolása Franz Bott hóhérnak Damjanich János kivégzéséről.
Bizonyítvány
mellyel igazoljuk, hogy Franz Bott hóhér 1849. október 6-án a felségsértés büntette miatt halálra ítélt Damjanich Jánost Aradon kötél által kivégezte, és e foglalatosságnál a kellő ügyességet és jártasságot tanúsította.
Ezt sajátkezű aláírásunkkal hitelesítjük.

A cs. kir. katonai különleges vizsgálóbizottság részéről:

Schückl hadbíró százados, Josef Tichy őrnagy, a cs. kir. 25. sorgyalogezredben
Arad, 1849. október 6."

Egyébként Damjanich a szemtanuk elmondása szerint halála előtt még mondott egy búcsút miközben a bitófát megölelte. Erről az aradiak még verset is fabrikáltak:

„Odalip az akasztófa közelébe,
Megöleli, megcsókolja keservibe,
Isten hozzád szabadságom keresztfája.
Rajtad halok, meg hazámért, nem hiába!

 
Aradi vár, aradi vár halál völgye
Híres magyar hősöknek a temetője
Viruljanak környékeden sírvirágok
Felejthetetlen legyen az halálok
 

Nos! Ismerve a történéseket bizony igaza lett Knézich Károlynak, az egyik aradi vértanúnak, aki az utolsó szó jogán a következőket mondta:„Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.Mi végre mondhatja, tehát bárki is, hogy magyarként ezt a skandalumot elfogadva a nemzet íratlan hagyományát felrúgja. Jó érzésű magyar ember nem tesz ilyet. Már, csak azért sem mert halálukban is példát adtak a nemzetnek a mártírok. Gondoljunk csak Vécsey Károly esetére. Történt ugyan is, hogy a vértanú büntetését saját apja közbenjárására súlyosbították. Vécsey Károly apja ugyan is a császár mellett szolgáló magyar nemesi testőrség utolsó parancsnoka volt, és külön levélben kérte Ferenc Józsefet, hogy méltatlan fiát fossza meg méltóságától - magyarul kitagadta.Tessenek csak ezt a terhet, az apai kitagadást végig gondolni! A bitófa alatt végig kellett nézni a kivégzéseket, miután Vécseyt akasztották fel utolsónak. A halálba menők sorra búcsúztak el egymástól, Vécseynek már nem volt kitől búcsút vennie, ő Damjanich holttestéhez lépett, - és köztudott volt, hogy a szolnoki csata óta nem szívlelték egymást, - Vécsey megcsókolta Damjanich kezét, s békességet és megnyugvást lelve halt hősi halált. 

Kossuth Lajos 1890 szeptemberében Torinóban az aradi vértanukról a következőket mondta: „A világ birája, a történelem fog e kérdésre felelni. Legyenek a szentemlékű vértanúk megáldottak poraikban, szellemeikben a hon szabadság Istenének legjobb áldásaival az örökké valóságon keresztül. Engem, ki nem borúlhatok le a magyar Golgota porába, engem October 6.-ika térdeimre borúlva fog hontalanságom remete lakában látni a, mint az engem kitagadott Haza felé nyújtva agg karjaimat a hála hő érzelmével áldom a vértanúk szent emlékét hűségükért. A Haza iránt, 's a magasztos példáért, melyet az utódoknak adtanak; 's buzgó imával kérem a magyarok Istenét, hogy tegye diadalmassá a velőkig ható szózatot, mely Hungária ajkairól a magyar nemzethez zeng.”

 Úgy legyen! Ámen.
Varjasi Imre
 
 
 
 
Aulich Lajos (1792-1849): Császári tiszt volt, a Sándor gyalogezred alezredese, 1848-ban honvédezredes, 1849-től tábornok. Görgey híve volt, 1849. augusztus 11-ig hadügyminiszter.

Damjanich János (1804-1849): Szerb határőrcsaládból származott, a radikális polgári reformok híve volt. A délvidéki sikeres harcok elismeréseként tábornokká nevezték ki. Csapataival nagy sikereket ért el a tavaszi hadjárat során, stabil katonai tudása volt. Világos után ő is letette a fegyvert a cári csapatok előtt.

Dessewffy Arisztid (1802-1849): Középbirtokos nemes, 1839-ig a császári hadseregben szolgált, de 1848-ban belépett a Sáros vármegyei nemzetőrségbe. 1849-ben tábornoki kinevezést kapott. A temesvári csata után hadosztályát török földre akarta átvezetni, de Karánsebesnél Liechtenstein osztrák altábornagy rábeszélésére letette a fegyvert.

Kiss Ernő (1799-1849): Császári tiszt volt, a Hannover huszárezred ezredese. 1848. október 12-én tábornokká és a bánsági sereg főparancsnokává nevezték ki. December 22-én altábornaggyá, 1849. január 9-én országos főhadi parancsnokká léptetik elő.

Knézich Károly (1808-1849):Tiszt volt a császári seregben, 1848-ban századosként részt vett a délvidéki harcokban. 1849 márciusától a tavaszi hadjárat során dandárparancsnok ezredesi rangot kapott, majd később Kossuth kinevezte a felső-tiszai tartalék hadtest parancsnokává.

Lahner György (1795-1849): Volt császári tiszt, majd 1848-ban a 3. honvédzászlóalj parancsnoka. 1848 októberében ezredes, hadfelszerelési és fegyverkezési felügyelő lett. 1849 januárjától a nagyváradi fegyvergyár vezetője, a szabadságharc hadiiparának irányítója volt.

Lázár Vilmos (1815-1849): Volt császári tiszt, 1848-ban százados, később ezredesi rangban dandárparancsnok az északi hadseregnél. Betegsége következtében csak 1849 nyarától vett részt a harcokban. Karánsebesnél tette le a fegyvert. A börtönben írott visszaemlékezései 1883-ban megjelentek.

Leiningen-Westerburg Károly (1819-1849): A magyar szabadságharc német származású honvédtábornoka előbb császári tiszt volt, majd az 1848-as harcok idején Damjanich parancsnoksága alatt szolgált. Kiváló katona volt, minden csatában kitűnt személyes bátorságával. Németül írt naplóját és leveleit később kiadták.

Nagysándor József (1804-1849): 1823-tól a császári hadseregben szolgált, 1844-ben huszárkapitányként vonult nyugalomba. 1848-ban a magyar kormány szolgálatába állt, a Pest vármegyei lovas nemzetőrséghez került. Kitűnt a szolnoki, a tápióbicskei, az isaszegi és a váci csatákban. Nagyváradon csatlakozott Görgeyhez, majd később követte őt Világosra is, bár nem volt a híve.

Pöltenberg Ernő (1813-1849): Császári tiszt, majd kapitány volt a Sándor-huszároknál. 1848 nyarán Magyarországra helyezték, kitüntette magát a kápolnai csatában. 1849 áprilisában ezredes lett, június 2-án pedig tábornok. Görgey bizalmasaként ő közvetítette a cári hadsereggel folytatott tárgyalásokat a fegyverletételről.

Schweidel József (1796-1849): Császári tiszt volt a Sándor-huszároknál. Ezredét a forradalom kitörése után Bécsből hazavezette. Buda visszafoglalása után Pest hadiparancsnoka.

Török Ignác (1795-1849): Az 1848-49-es évi szabadságharc alatt Komárom erődítési munkáit irányította, s 1849 márciusáig ő volt a vár parancsnoka. Budán, majd Szegeden dolgozott.

Vécsey Károly (1807-1849): Császári tisztként őrnagyi rangot ért el. 1848 decemberétől tábornok, 1849-ben váradi várparancsnok lett. A világosi fegyverletétel idején Temesvárt ostromolta, majd augusztus 21-én ő is letette a fegyvert a cári csapatok előtt.

 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.