Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kodály Zoltán: A népdal és a művészet + interjú a gyerekek zenei neveléséről

2015.12.21

   KODÁLY ZOLTÁN: 

A MAGYAR NÉPDAL MŰVÉSZI JELENTŐSÉGE

A legutóbbi években tartott magyar dalestéim plakátjául egy székely kapu stilizált rajzát használtam fel. A szokatlan plakát mindenkinek feltűnt, de többen megkérdezték : mit ábrázol? Megdöbbenve eszméltem rá : vannak művelt magyar emberek, akik soha, még képen sem láttak székely kaput. Ismerik, utazásaikon jól megnézték az európai népek «székely kapu»-it, mert azokra a Baedeker figyelmeztet. De ki utazott Erdélybe? Hisz Budapesttől Svájcnál is távolabb esett. És hol az a magyar Baedeker, iskola, vagy könnyen hozzáférhető szemléltető eszköz, mely a káprázatosan gazdag magyar népművészetet az átlagos műveltségű magyar kezébe adta volna? Évekig tartó tanulmányok, utazások árán lehetett csak megismerni. Évtizedek népszerűsítő munkájára lesz még szükség, hogy legalább főbb típusai a köztudatba kerüljenek. Hasonlóan, még rosszabbul áll a magyar népzene ügye. A zenei «székely kapuk» nem állnak kint az utcán, azokat utolsó rejtekhelyeiken megtalálni, napfényre hozni még nehezebb volt, a köztudatba bevinni még hosszabb munka lesz. Hogyan történhetett, hogy a nemzet a tulajdon lelke legsajátosabb kifejezését, zenei tradícióját annyira elhagyja, elfelejtse, hogy most, mikor újra felhangzik, előbb meg kell szokni, mint egy elfelejtett nyelvet, újra megtanulni? Elég magyarázat rá az elmúlt két század politikai és társadalmi története. A rettentő vérveszteségek okozta hiányokat mindig idegen bevándorlókkal pótolták, akiknek elmagyarosodása csak lassan és tökéletlenül ment végbe. Ezeknek természetesen idegenül hangzott a régi magyar dallamkincs, amennyiben egyáltalán szembekerültek vele. Erre azonban egyre kevesebb módjuk lehetett. Mert a XIX. század elejétől a magyar köznemesség is mindinkább idegen művelődés hatása alá jutott, félretette a régi zenét és teljesen a beözönlő német dallamvilágba merült. «Szövege czikornyás, dallama német», így jellemzi a «Tamburás öregúr» gyermekkori dalemlékeinek ezt a részét. Úgy elterjedtek a nemesség közt, annyira kiszorították a régi magyar dallamokat, hogy Szini Károly (A magyar nép dalai. 1865) egyenesen «nemesi népdalok»-nak nevezi őket De hova lett a többi? A sok «régi dal, csuda hangmenettel», amelyekből még a gyermek Arany János is hallott egyet-kettőt? A nemzet művelt osztálya már nem ismerte: a vérszerinti magyar letette, mint a divatját mult köntöst, az idegen származású pedig soha nem is tudta. Leszorult tehát a régi dal, egykor az egész nemzet közös kincse, a nemzetfenntartó földmívelőosztályra. Szerencse, hogy annak a régihez való szívósragaszkodása, próbált hűsége megőrizte mai napig. Van olyan nézet, hogy a népdal nem több, mint a nemzet legműveletlenebb, legdurvább rétegének dala s ahhoz való. Tájékozatlanság, vagy az Sylvester János nem féltette a népet a Biblia rejtelmeitől? «Í1 illen beszidvel naponkid való szólásában. Il énekekben, kiváltképpen az virágénekekben, mellekben csudálhatja minden níp az magyar nípnek elmijinek íles voltát az lelisben, mell nem egyéb, hanem magyar poezis !» A magyar ezer év előtt már régi keleti kultúrából került ide s hozott magával valami keleti humanizmust, ami az európai léleknek egy és más tekintetben felette áll. Vannak, akik kicsinylően tekintenek a magyar dalra, mert egyszólamú. Ne feledjük, hogy többszólamú zene még csak Európában támadt, alig néhány száz éve. A világ négyötödének zenéje egyszólamú; s a régi keleti, a görög, a gregorián zenében az egyszólamúság oly művészi fejlettségre jutott ritmusban és dallamban, hogy ezzel szemben a többszólamúság részben visszaesést jelent. Azon kívül a többszólamú zenének épen nemzeti sajátságait elsősorban egyszólamú dallamából és ritmusából lehet megállapítani. Egyszólamú zenének a magyar népdal pedig olyan, hogy párját ritkítja. Seregestül van közte Egyszerű dal édesdeden ömlő, Tiszta remekké magába' szülemlő. Azt mondják, nem lehet összemérni nagy alkotók gondolatait. Hogyne lehetne, mikor azok is igyekeznek műveik alapgondolatait népdalszerű tisztasággal és egyszerűséggel kifejezni. Csakhogy ritkán érik el a népdal magától lett, hókristályszerű tökéletességét. Egy-egy magyar népdal és egy-egy beethoveni téma egymáshoz méltó testvérek. A népdal ismeretlen szerzői is zsenik voltak, lehet, hogy egyik-másiknak egész élete, műve egyetlen dal. Minden nemzet azt tekinti klasszikus művészetének, amely legtöbbet fejez ki a nemzet lelkéből, a legtökéletesebb formában. Kik a mi zenei klasszikusaink? Nincs más zenénk, amely a magyar lélekbe mélyebben világít bele, ércnél tömörebb maradandóbb formában. Az európai értelemben vett többszólamú magyar zene kialakulásának útja sem vezethet más irányba. Más országokban a «magas művészet» fejedelmi udvarok árnyékában, hatalmas polgárállamok védelme alatt keletkezett. Nálunk az idegen uralkodó- ház nem fejlesztette a nemzeti kultúrát, sőt inkább minden erejével elnyomására törekedett. Az ország előkelői az uralkodóház szolgálatában és utánzásába idegen művészetet pártoltak, ha egyáltalán volt közük hozzá. A városok német polgársága sem teremthetett magyar művészetet. A magára maradt közép- és alsóosztály megtette, amit folytonos élethalálharca közben tehetett : fönntartotta a régit. Mikor a középosztály is idegen kultúra eszményei felé kezdett fordulni : a nemzeti hagyomány őrzése a népre és kispolgárra maradt. Igy történt, hogy a magyar irodalmi klasszicizmus megérése pillanatában az elidegenedett felsőbb osztályokra nem támaszkodhatott, azoktól sem visszhangot, sem ösztönzést nem várhatott. Petőfi költeményei egy magyar szabómester költségén jelennek meg. De még fontosabb, hogy nyelvet, stílust is csak a néptől kaphatott az irodalom. «Így mondja a nép, melynek Toldi nyelvét köszönöm», vallja Arany János. «Itt a Helikon tanult a mezőtől.» (Jókai.) Ezért van a művészi magyar zene kialakulására sokkal nagyobb fontossága a népdalnak, mint talán más európai országokban volt. A magyar zenei Helikon is, ha élni akar, csak a mezőtől tanulhat. Így adja vissza a mező az egész nemzetnek a századokon át híven megőrzött kincset. Visszaadja hiánytalanul, sőt meggyarapítva : aranya antik fényben tündököl, ékkövei tüze mélyebb lett. És mint az ékszer is holt kincs a láda fenekén, életet akkor kap, ha viselik: a népdal is mennél többeké lesz, annál nagyobb lesz világító és melegítő ereje.

Forrás: Napkelet VIII. évf. 5. sz. 1930 május 1.

 

Kodály Zoltán zenepedagógiai koncepciója

Kodály Zoltán zenei nevelési koncepciója ma a magyar zenei köznevelés alapját jelenti, jelentős szerepe van a szakoktatásban is. Ezek az alapelvek fokozatosan alakultak ki, fogalmazódtak meg és mentek át a gyakorlatba, azután, hogy a zeneszerző figyelme 1925 táján a zenepedagógia felé fordult. Elgondolásait legjobban az írásaiból vett idézetekkel összegezhetjük: 
 
"A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele: lelki vérszegénységben él és hal. Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be." 
(Mire való a zenei önképzőkör, 1944) 
 
"A zene múlhatatlan része az egész emberi műveltségnek... így hát magától értetődő volt, hogy a zenét be kell kapcsolni az iskolai tárgyak közé." 
(Beszéd a dunapataji művelődési ház avatásán, 1966) 
 
"Az általános iskola célja: a teljes embert megalapozni. Zene nélkül nincs teljes ember... Jó mérnök, vegyész stb. lehet valaki, ha tizenöt éves koráig rá sem gondol. De zeneértő nem lehet, ha hatéves korában (s játékosan még előbb) nem kezdik rendszeresen nyitogatni-gyakorolni a fülét... A zene ügye az általános iskolában nem is a zene ügye elsősorban. Közönségnevelés=közösségnevelés." 
(Közönségnevelés, 1958) 
 
"...a zeneképzést tulajdonképpen már az óvodában kell elindítani, hogy a gyermek a zene alapelemeit korán idegezze be, mert a zenei hallásra való nevelés csak ezzel a korán meginduló alapos munkával válhat eredményessé." 
(Nyilatkozat a "Fiatalok" című lapban, 1941) 
 
"A gyermek ne fogalmakat, definíciókat gyűjtsön, hanem zenekincset. Annak számbavételére, rendező áttekintésére ráér később." 
(Bicinia Hungarica, I. Utószó, 1937) 
 
"Mit kellene tenni? Az iskolában úgy tanítani az éneket és zenét, hogy ne gyötrelem, hanem gyönyörűség legyen a tanulónak, s egész életére beleoltsa a nemesebb zene szomját... Sokszor egyetlen élmény egész életére megnyitja a fiatal lelket a zenének. Ezt az élményt nem lehet a véletlenre bízni: ezt megszerezni az iskola kötelessége." 
(Gyermekkarok, 1929) 
 
"Zeneértővé... csak aktív zenei tevékenység tehet, puszta zenehallgatás magában nem elég." (333 olvasógyakorlat - Utószó az új kiadáshoz, 1961) 
 
"Ha egy szóval akarnók jellemezni e nevelés lényegét, az a szó nem lehetne más, mint: ének... Mechanizálódó korunk olyan úton halad, melynek végén az ember géppé válik. Ettől csak az ének szelleme véd meg." 
(Zenei nevelés Magyarországon, 1966) 
 
"Mi tehát a teendő? Mennél nagyobb tömegeket közvetlen érintkezésbe hozni igazi, értékes zenével. Mi ennek ma a legjárhatóbb útja? A karéneklés." 
(Vidéki város zeneélete, 1937) 
 
"Az iskolákban majd akkor lesz jó zenetanítás, ha előbb jó tanárokat nevelünk... kevés az olyan tanár, aki a hallást és az általános zenei műveltséget fejlesztené... jó irodalom is szükséges, amely a gyermekeknek és a hallásgyakorlásban kezdőknek hozzáférhető." 
(A komoly zene népszerűsítése. Előadás New Yorkban, 1946) 
 
"...csakis művészi érték való a gyermeknek!" 
(Gyermekkarok, 1929) 
 
"Minden népnek van egy sereg népdala, amely oktatásra kiváltképpen alkalmas. Ezeket jól kiválogatva, a népdal lesz a legmegfelelőbb tananyag, hogy rajta a gyermekeknek az egyes zenei elemeket bemutassuk és tudatosítsuk ezeket... Mielőtt más népeket akarunk megérteni, magunkat kell megértenünk. Semmi sem alkalmasabb erre, mint a népdal. És az idegen országok népdalainak megismerése a legjobb út az idegen népek megismeréséhez. Mindezen fáradozások végcélja abban áll, hogy a tanulókkal megismertessük és megszerettessük a múlt, a jelen és a jövő klasszikusait." 
(A népdal szerepe a zenei nevelésben, 1966) 
 
"...erre az alapra épülhet olyan zenei műveltség, mely nemzeti, de lelket tár minden nép nagy alkotásainak. Értékmérőt is kap a népdallal, aki e századok csiszolta tökéletességhez méri, amit hall: nem tévesztik meg többé hamis bálványok..." 
(Előszó a "Százszorszép - 100 magyar népdal"-hoz, 1957) 
 
"...az orális, szájhagyománykultúra ideje lejárt... Zenekultúra ma már írás-olvasás nélkül csakúgy nem lehet, mint irodalmi kultúra." 
(A zenei írás-olvasás módszertana - előszó Szőnyi Erzsébet könyvéhez, 1954) 
 
"Mindenkinek hozzáférhető a zene megismerésének útja: a zenei írás-olvasás. Ennek birtokában mindenki részese lehet nagy zenei élményeknek." 
(Mire való a zenei önképzőkör, 1944) 
 
"...a szolmizálás... gyorsabban visz a folyékony kottaolvasásra. Természetesen csak a relatív szolmizálás, mert itt a hang nevének kiejtésével meghatároztuk szerepét a tonalitásban." (Bicinia Hungarica, I. Utószó., 1937) 
"A ritmust... sokkal előbb és sokkal behatóbban kellene gyakorolni, mint azt manapság szokás, éspedig szintén két szólamban. S ha majd az óvoda is kiveszi részét a ritmusképzésből, nem lesz többé illúzió a kottaolvasás az elemiben." 
A kétszólamú éneknek "alig felbecsülhető a fejlesztő értéke minden irányban, nemcsak a polifon hallás, hanem az egyszólamú ének tisztasága szempontjából is." (Énekeljünk tisztán!, 1941) 
 
"Többszólamú éneklés, s vele párhuzamosan fejlődő halló- és felfogóképesség olyanok számára is megnyitja a világirodalom remekeit, akik semmiféle hangszeren nem játszanak. S a művek csak akkor tölthetik be létük célját, ha milliók lelkében keltenek visszhangot." 
(Tizenöt kétszólamú énekgyakorlat, 1941) 
 
"...rögtönözne minden épkézláb gyermek, ha hagynák... de nem lehet magára hagyni zenei világképe kialakításában." 
(Gyermekkarok, 1929 - Zene az óvodában, 1941) 
 
"A néptáncoknak helyet kell juttatni az iskolai testnevelésben... A zene és testmozgás ősi kapcsolatai a civilizációban erősen meglazultak. Ha most magasabb síkon megpróbáljuk helyreállítani, ahol lehet: nem visszafelé megyünk az ősállapot felé, hanem előre a civilizációból a kultúra felé." 
(Magyar testnevelés, 1943) 
 
"Akit előbb énekre tanítunk, csak azután hangszerre: hamarabb megfogja a meloszát minden zenének... Az énekkel olvasókészséget szerez a növendék, ezzel könnyebben hozzáfér a nagy szellemek alkotásaihoz, rövidebb idő alatt több művet ismerhet meg, mintha csak fáradságosan silabizál." 
(Beszéd a Zeneművészeti Főiskola 1946-47. évi tanévnyitó ünnepségén, 1946) 
 
"...folytonos gyakorlást kívánó tárgynál évi 20-25 találkozás a tanulókkal értéktelen. Naponta 10 perc többet érne, mint heti egy óra: napi 15 perc pedig a heti 2 óránál is többet." 
(Igaz, hogy nem engedik énekelni a gyerekeket, 1956) 
 
"... a jó zenész kellékeit négy pontban foglalhatjuk össze: 
1. kiművelt hallás, 
2. kiművelt értelem, 
3. kiművelt szív, 
4. kiművelt kéz. 
Mind a négynek párhuzamosan kell fejlődnie, állandó egyensúlyban. Mihelyt egyik elmarad vagy előreszalad, baj van. ... Az első két pontra a szolfézs és a vele kapcsolt, összefonódott összhangzattan és formatan tanít. Szükséges kiegészítés: mennél sokoldalúbb gyakorlati zenei tevékenység: kamarazene, karéneklés nélkül senkiből sem lesz jó zenész."
(forrás:kodaly.hu)
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.